Az első német automobil hét, 1905 augusztus 11.

Az első német automobilhetet, amennyiben touarkocsikról van szó, bátran nevezhetjük az automobil-sport terén történt első nagy eseménynek. Toura-versenyen ilyen óriási mértékben még soha sem vettek részt.

A bejelentett 105 kocsi közül a kiállításon és a szépségversenyen 83 kocsi vett részt. Mindkettő augusztus 11-én, pénteken folyt le. Az automobilcsarnok egész sor automobiljával valóban impozáns képet nyujtott, annál is inkább, mert a kiállitást megnyitásától kezdve egészen a befejezéséig a nézőközönség egész raja tekintette meg. A mótorkocsik elegáncia és célszerűség tekintetében páratlanul állottak.

Még a franciák is, akik pedig, ha külföldi automobilokról van szó, a dicséreteket nem igen osztogatják, el vannak ragadtatva a karosszériáktól, amelyeket a könnyű és elegáns francia példányokkal szemben is pompásaknak és tartósaknak, a nagy utakhoz méltónak mondanak.

A szépségverseny első díját egy Mercedes nyerte el, de tiltakozás folytán e kérdés függőben maradt.

A második díjat egy 40 L: E: Métallurgique, a harmadikat egy 28/32 L. E. Mercedes, a negyediket Mercedes, az ötödiket pedig egy 18/20 L. E. Horh-kocsi vitte el.

Valósággal pokoli lármával végződött a kiállítás, mert már 5 óra előtt, amely idő jelöltetett meg a kiállítás befejezéséül, a vezetők elindították mótorjaikat, minek folytán a közönség aggodalommal telve távozott. Az udvaron, a kiállítási csarnok mellett a versenykocsik elkezdtek erősen puffogtatni, a toura-kocsik zakatolva hagyták el a csarnokot, a magas és mély hangú trombiták, kürtök és szirének pedig csak úgy bömböltek. Künt a csarnok előtt az emberek sűrű, tömött sorokban állottak és az automobilok elrobogtak előttük Kochel-felé, hogy másnap idejében lehessenek a starton.

Egész délután zuhogva esett az eső, minek folytán az utazás Kochelba nem valami kellemes volt. A vidék szépségeiből keveset láthattunk. Kochelban a hangulat kitűnő volt, bár az eső a hegyi ünnep és a tüzijáték káprázatos fényét elhomályosította.