Daimler és Benz mótorjai

Az első Daimler-mótorok.

Már e fejtegetések elején utaltunk arra, hogy a Daimler-mótorok első kivitele az izzócsőből indult ki. Igazán megbizható villamos gyujtás akkor még nem létezett, viszont az izzócsővel való gyujtás oly jól müködött, hogy még 1902-ben is igen nagy számu ilyen kocsi volt müködésben és tulajdonosaik váltig erősitik, hogy minden más gyujtásnál a nagyon is hirtelen gyujtás következtében a csapágyakban aránylag sokkal nagyobb kopás áll be.
A biztosan müködő gyujtás bizonyára a legjobb mód volt arra, hogy a nagy fordulatszám egyáltalában megengedhetőnek tüntessék föl – ezenfölül Daimler nyilvánvaló módon a kétütemű rendszert is törekedet alakalmazni, - mely legalább az első pillanatra a legegyszerűbb módnak látszik kis sulyok elérésére. Ama rendkivüli nehézségek, melyek a kétütemü rendszer gyakorlati kivitelénél föllépnek, ismeretesek és valószinüleg a Daimler-féle szerkezetnek is utjukba állottak. Ily módon keletkezett bizonyára egyike a legérdekesebb automobil-gépeknek, melyeket valaha építettek – a négyütemü és kétütemü rendszer kombinációja, mely a 32-34 ábrákon van föltüntetve.
E kéthengerü gép lényegében négyütemüleg dolgozik, de alapjában véve egyszersmind képes volna kétütemüként is müködni. A dugattyú előtti térben ugyanis minden löketnél levegő komprimáltatik és ez a dugattyú holt állásban a hengerbe jut, a honnan az előbbi elégés visszamaradt termékeit kitakaritja. E mellett a gép kéthengerü – egyrészt azért, hogy egy második henger és dugattyú alkalmazása által kétszeres munkaképességet érjünk el, másrészt a hengerek megkettőzése szükségképpen a müködés módjából is következett. Itt tehát arra történt kisérelet, hogy minden oldalról egyszerre a suly redukálására müködjenek közre.
Ebbe az időbe esik az első, mótorcsónakok számára való surlódó kerékkapcsolás föltalálása is. A kézi emeltyü más-más helyzete szerint vagy közvetlen kapcsolás és ezzel az előremenet válik lehetségessé, vagy a surlódó horgonyok bekapcsolása vagyis a hátramenet.
Daimler legrégibb és legegyszerűbb fekvő typusára csakhamar egy álló mótorja következett, melyet stabil-gép gyanánt is alkalmaztak.
E gépnél még kezdetben egy javított felületi karburator volt alkalmazásban – a mennyiben nem jött szóba gázüzem. De nemsokára a hires Phönix-karburator következett, melynek első kivitelét az uszóval és porlasztóval együtt a 32. ábra igen világosan mutatja.
Ezután a Phönix-mótor következett, melynek föltalálását gyakran tévesen a Panhard és Lavassor-féle müveknek tulajdonítják, holott kizárólag a Daimler müvek tulajdona volt.


Benz Károly első négyütemü benzin-mótoros kocsijai.

Benz Károly, hirneves gyárának megalapítója már 1878-ban kezdte gázmótorokkal való kisérleteit, melyek végre gazdaságosan müködő és üzembiztos kétütemü géphez vezettek.
A gép (38. ábra) müködésében teljesen elütött az addig ismeretes typusoktól, az elégett gáztermékek kitakarításával dolgozott és egyszersmind az uj égőanyagnak majdnem a holtpontban való bevezetésével. Később Benz a négyütemü rendszerre tért át és 1885-ben egy könnyü négyütemü motorhoz jutott, melynek gyujtása már elektromosan ment végbe. A gép háromnegyed lóerőt szolgáltatott. (12 km-rel ment síkon és legföljebb 2 % emelkedésen.)
A vizkészlet 12 km. utra volt elég.

A mótornak vizszintesen való elrendezésére, a melyre lényegében szabadalma vonatkozik, bizonyára az a tapasztalat volt mérvadó, hogy a lendítőkerék tömege, a kerék függőleg, fölállításánál, a pörgettyühatás következtében, a kormányzást megneheziti.

E helyen tehát az első izben vet valaki ügyet a lenditőkerék gyorstatikus (pörgettyü) hatására.