A legtöbb hadseregben újabban ismét foglalkoznak a golyószórók vagy mitraillese-ök kérdésével, különösen a mióta az angolok Transvaalban elég jó sikerrel alkalmazták őket.
A kudarcz, melyet a francziák az 1870-iki háborúban velük vallottak, mindenesetre részben annak a nagy titkolózásnak tulajdonítható, a mely miatt nem igen volt, a ki kellően ismerte volna a velük való bánásmódot.
Ehhez járult másrészt természetesen az is, hogy az akkori szerkezet, mint legelső a maga nemében, még aránylag tökletlen volt. Azóta azonban a technika jelentékeny haladása ezeket az öldöklő gépeket is nagy mértékben tökéletesítette úgy, hogy ma már minden hadseregnek számolni kell velük.
Sok helyen, így nálunk is, nem igen hajlandók a fegyvernemek számát szaporítnai s egyelőre tartózkodó álláspontot foglalnak el. A hadvezetőségnek ugyanis az az véleménye, hogy az ágyúk és puskák tüzelésének kombinálásával teljesen pótolni lehet e gépfegyvereket.
A mi e gépek szerkezetét illeti, az első mintáknál, így az 1870-ben használt franczia mitraillense-öknél is több puskacsövet egyesítettek közös hüvelyben, a melyeket egyszerre lehetett megtölteni s gyors egymásutánban elsütni.
Az újabb szerkezeteknél inkább csak egy csövet találunk, melyet egy gépezet gyors egymásutánban tölt, elsüt és kiürít,vagy a kétféle elv kombinatióját (pl. a Hotchkiss-félénél).
A technikai verseny és a nemzetek versengése a legkülönbözőbb mintákat hozta létre. Legismeretesebb talán az újabbak közül a Hiram – Maxim – féle golyószóró, melynek leirását már a lexikonokban is megtaláljuk.
Érdemesnek tartjuk azonban megismertetni olvasóinkat Bergmann badeni mérnök golyószórójával is, mely a legtökéletesebb és mindenesetre a legérdekesebb szerkezetek egyike e nemben s a melynek legújabb lényegesen javított mintája 1902-ből való.
Bergmann közvetlenül a cső, különösen pedig a cső hátulsó megvastagodott részének visszafutását használja fel a lövéssel járó műveletek (töltés, felhúzás, elsütés, stb.) elvégzésére.
Míg azonban magának a tulajdonképpeni csőnek a hátrafutása csakhamar megakad, a cső hátulsó része elválik tőle és folytatja mozgását hátrafelé. Ez által felhúzza a závárzat rugóját és magával viszi a csappantyút (a kakas szerepét játszó hegyes ütő tömeg), mely ezutána ravasz horgocskáján fennakad.
A mint a hátrafutás be van fejezve, a závárzat rugója tágulásnak indul, visszatolja előre a cső mozgatható hátsórészét, az ismét szilárdan odatapad a csőhöz, melyet magával ragad a rendes lövési helyzetbe.
A töltés egy töltényekkel ellátott hajlékony szalag segítségével történik, mely oldalt hengerekbe támaszkodva, átvonul a fegyveren s a závárzat minden ide-oda mozgásánál egy-egy fokkal tovább halad.
E gépfegyverrel tetszésszerint akár egyes lövéseket is tehetünk, akár pedig folytonos tüzelést indíthatunk meg.
Maga a golyószóró 1.08 méter hosszú és súlya csak 20 kg. A hütéshez szükséges víz 6 kg., de még ezt hozzávéve is, egy ember könnyen elbírhatja.
A tölrő szalag üresen 1650 gramm, 250 tölrénynyel 8.460 kg., ehhez járul még a doboz 2.500 kilogrammal.
Kétféle lövegtalpat használhatunk hozzá, a szerint, a mint a szállítást maguk az emberek végzik, vagy állatot fognak elébe. Első esetben a lövegtalp egyszerű háromlábú állvány, mely a lövésnél a legkülönbözőbb helyzetekhez alkalmazható és egészben csak 25 kg. Súlyú.
A kerekes lövegtalp 48 kg. Egészben tehát a teljes készülék, beleértve egy töltött szalagot is, nem sokkal több, mint 60 kg. A háromlábú lövegtalppal és körülbelül 85 kg. A kerekes lafettával.
E készülék mindenesetre a leghatalmasabb és legkényelmesebb fegyverek egyike, melyet könnyen el lehet rejteni már a legcsekélyebb fedezet mögött is, azponban természetesen füsttelen lőport kell használni, hogy egy helyben meg lehessen maradni vele.
