A múlt héten ismertetünk gróf Zichy Jenő harmadik ázsiai utazásairól kiadott nagy munkájának most megjelent VI. kötetét, s e kötetből néhány képet is mutatunk be, szemelvényekkel a szövegnek a közlött képekre vonatkozó részeiből.
A magyarok egyik régi hazája területén, a Volga és Don közt bolyongó félvad kalmükokről ezeket írja többek közt gróf Zichy Jenő:
Békeszerető, becsületes nép; pénzt és pénzértéket nem idegenít el soha, csak lovat; azt, a mint szerét ejtheti, bizony ellopja. Minden kalmük kibitkájában ott lóg a hosszú, lószőrből font kötél, mely olyan, mint a pányva a magyar csikós nyeregkápáján s azt mondja róla a kalmük: *Ki tehet róla, ha az idegen ló beleszalad! *
Nagyon igénytelen a kalmük; van kecskéje, juha, tehene, lova és tevéje s ez utóbbinak szőre adja azt a remek, finom anyagot, a melyből asszonyaik, pipával a szájukban, ruhákat készítenek. Az asszonyok hasított szemükkel, lapos orrukkal, csunya, apró teremtések, a férfiak, ámbár azok sem nagyok, de mégis szebb megjelenésűek s a mellett gyors felfogásúak és meglehetően értelmesek.
A kalmükokra a nomád elnevezés a legteljesebb értelemben ráillik. A mint a legelő fogytán van, elküldik embereiket jobb helyet keresni, aztán gyorsan felszedi a sátorfát, tevére rakják, egyéb holmijukat az óriási magasságú kétkerekű taligára és a vándorlás megkezdődik.
Olyan helyen ütnek pedig tanyát, a hol vízen és legelőn kívül olyan föld is van, melyben kölest, dinnyét, tököt és dohányt termeszthessenek. Dohányuk borzasztó rosz és erős ugyan, de azért a hat éves gyermektől kezdve nők és férfiak egyaránt pipáznak.
Azonban ezen ősi állapotok mellett is lassanként terjedni kezd a művelődés a kalmükok előkelőbbjei közt; így a képben bemutatott, pompás hajfonataival feltűnő fiatal Atmidié *herczegnő* is már egy orosz felső nőképzőbe jár, a hol egész francziás nevelésben részesül.
Igen érdekesen írja le gróf Zichy Jenő a Góbi-sivatagban lakó mongolok közt szerzett tapasztalatait.
A mongol asszonynak nincs tulajdonképeni férje; a mely sátorban gyermeke megszületik, az ott nevelődik fel, miután nevet adtak neki.
Ha leány, ilyen neveket kap: Szellő, Napsugár, Hajnal, Csillag, Galamb, Szegfű, stb.; ha pedig férfi, akkor Sólyom, Villám, Zivatar, Sas és más efféle lesz a neve.
A mongolság – mondja gróf Zichy – ez a valaha oly hatalmas, világokat megrettentő és meghódító nép, most szegény, enyészetnek induló apró törzsecskékből áll. Még a legtudósabbak közt is alig leltem olyat, a ki ismerte volna a történetét.
Midőn már Pekingben voltam a csungli-yamen ülésén, a hol a Batu khán vezérelte mongolok által Magyarországból elrabolt okmányokat kerestem s engedélyt kértem, hogy a menynyei birodalom levéltárában azok után kutathassak, az összes miniszterek és államtitkárok részéről vajmi zavaros fogalmakkal találkoztam mindezen dolgokról, olyannyira, hogy eleinte meg se bírták érteni: tulajdonkép mit akarok.
Tagadó választ soha nem adtak, de mindig kitérőt s kénytelen valék harmadik összejövetelünk alkalmával Tsing herczeg engedelmével, a khinai és mongol történetírókból, az ő régi történetüket és hadjárataikat elmondani. Így Timur-Lenk és Dzsingisz-khán hadjáratait, Batu-khán történetét, stb. Nagy volt a csodálkozás, hogy egy *Magyagó* (khinai nyelven magyar), történetüket jobban ismeri,mint ők maguk.
Különben úgy Tsing herczeg, a császár nagybátyja és a csungli-yamen elnöke, mint a többi khinai és mongol miniszterek igen barátságos emberek voltak, de hogy egészen őszinték voltak-e? azt már nem merném állítani.
Az egész Góbi-sivatagon át, - beszéli tovább gróf Zichy, - az egész útvonalon több, mint másfélezer kilométer hoszszában mindössze öt fát láttam, három alacsony, rongyos fűzet és két karadak nevű fát, melynek levelei majdnem feketék. A mongolok közt a nyíl még most is divatozik s annak kezelésére megtanították Zichyt is.
Megtekintette a magyar utazó a Ming dinasztia híres sírjait is Mukden közelében, melyeknek csöndjét mostanában ágyúk dörgése veri fel. A maga nemében páratlan a sírokhoz vezető út: kétfelől elefántok, tevék, lovak, mindenféle szörnyállatok és felfegyverzett alakok, kétszeres életnagyságban gránitsziklából kifaragva. Az óriási szoborból több fényképfelvételt közöl gróf Zichy könyvében.
