Nemzetközi automobil kiállitás Budapesten

Tavaszi, nyári időben máskor is nagyon mozgalmas az élet a budapesti Városligetben, de most különösen nagy itt a sürgés-forgás főkép a nagy Iparcsarnok előtt, a hova egyre-másra érkeznek minden irányból az elegáns fogatok, valamint a legkülönbözőbb szerkezetű, alakú automobilok, melyek hangos pöfögéssel száguldanak végig a kavicsos utakon.

E nagy mozgalmat a nemzetközi automobil-kiállítás okozta, mely május 7-ikén nyilt meg s melyet a Magyar Automobil-Club védnöksége alatt rendeztek a városligeti Iparcsarnok tágas helyiségeiben.

A megnyitás napján zsúfolásig megtelt az Iparcsarnok hatalmas épülete előkelő közönséggel; ott volt a fővárosban időző arisztokráczia csaknem teljes számmal, nemkülönben a sportkedvelő közönség közül igen sokan.

A kiállítás védnöke József Ágost főherczeg tizenegy órakor érkezett meg magyaros négyes fogatán nejével, Auguszta főherczegasszonynyal, kiket a rendező-bizottság nevében gróf Esterházy Mihály üdvözölt. Erre a főherczeg kifejezvén örömét, hogy az automobil-ipar édes hazánkban is meghonoszult, megnyitottnak nyilvánította a kiállítást.

A lelkes éljenzéssel fogadott beszéd után a főherczegi pár báró Bora Frigyes kalauzolásával körútra indult s teljes elismeréssel nyilatkoztak a kiállítás gazdaságáról, tanulságos voltáról.
És valóban meglepő, a mi az Iparcsarnok pompás magas boltozatai alatt a belépő szeme elé tárul.

Egymást érik a szebbnél-szebb kivitelű automobilok egész sorai s az érdeklődőnek bőséges alkalma nyilik a legkülönbözőbb szerkezetek összehasonlítására. A kiállításról egyik kiváló hazai szakférfiu, Kirsuszkai Cserépi Arzén, a „Magyar Automobil-Club2 tagja czikkének fölhasználásával a következőket említjük fel:

A motoros járművel legegyszerűbb alaka a motoros kerékpár, melynél a hajtó szerkezet a két kerék közt van elhelyezve. Ennek kényelmesebb változata a magyar posta által használt háromkerekű automobil, a milyet pár év óta sokat láthatunk már Budapest utczáin. Egy ilyen, mely most ki van állítva, már 65 ezer kilométer utat tett meg összesen és még mindig teljesen jókarban van.

Két vagy több személy számára valók a tulajdonképeni automobilok, gépkocsik. Ezek legkönnyebb fajtájú négy kerekű 4-5 lóerejű motorral felszerelt járművek. Összes sulyuk csak alig 300 kiló, átlagos sebességük pedig 28-30 kilométer óránként.

Hanem ezt a tipust már nagyon háttérbe szorították azok a 600 kiló nehéz 8-10 lóerejű kocsik, a melyeken négy személy kényelmes helyet talál.


Turista czélokra azonban a „nagy kocsi”-kat használják leginkább, a melyek közt már 100-120 lóerejűek is vannak s 100-140 kilométert is képesek óránkint beszáguldani! Sulyuk is tekintélyes ezeknek a kocsiknak: 10-13 métermázsa.

Mindeme járműveket vagy robbanó-géppel, vagy vízgőzzel, vagy villamossággal hajtatják s e szerint három főcsoportba sorozhatók. Az első csoportnál az erőforrást a benzin szolgáltatja s úgy látszik, hogy mindinkább ez a hajtási mód terjed el legjobban, mert a kezelés egyszerű, olcsó és az ilyen jármű minden pillanatban rögtön elindítható.

A villammotoros kocsik – az erőforrást illetőleg – még csak a kezdet legelején állnak, mert a mai akkumulátorok, - melyek a villamos hajtóerőt szolgáltatják, - még sok tekintetben tökéletlenek s az ilyen kocsi egy töltéssel csak 50-60 kilométer utat futhat be. Ezenkívül ezek a kocsik aránytalanul nehezek s az akkumulátoruk újra töltése is sok időbe és költségbe kerül.

A gőzzel hajtatott automobilok az eddigi tapasztalatok szerint inkább a teherszállításnál mutatkoznak alkalmasnak; szerkezetük, kezelésük is meglehetős bonyodalmas, beszerzési áruk pedig aránylag magas. Mind ennek tisztázásához különben a mostani kiállítás is tetemesen hozzá fog járulni.

A kiállított szerkezetek legnagyobbrészt külföldi eredetűek s a franczia, angol, német, belga, amerikai gyárosok kiválóbbjai mutatják be gyártmányaikat. A franczia Delannay Belleville gyár különösen impozáns módon vett részt. Kiállított kocsijai úgy a munka, mint az általános elrendezés szempontjából a legszebbek s az egyik párisi boulevardkocsi a kiállítást látogatók állandó érdeklődésének tárgya.

A kiállítás elrendezése, a gyönyörűen kivilágított óriási diadalkapu, virágos fűzéreivel méltó kerete a valóban remek gépeknek. A csoport állandó találkozó helye hazai szakembereinken; a kiállítók előzékenysége, szakszerű felvilágosításai pedig a laikus néző érdeklődését is lebilincselik.


A megnyitás délelőttjén bemutatták József Ágost főherczegnek Delannay Bellevilee urat, a ki az első osztályu vaskorona rend birtokosa és a franczia becsületrend lovagja s az egész óriási vállalat főintézője, - valamint a fiát is, egy elegáns vérbeli franczia sportembert, kiknek a főherczeg elismerését fejezte ki a szép kiállítás fölött. Delannay Bellevilleék először vannak Budapesten s Bécs kikerülésével Páris után Budapesten állították ki nagy műszaki készültséggel és hatalmas munkaerővel készült automobiljaikat, melyek már Párisban aranyérmet és Grand Prix-t nyertek.

Megelégedéssel láthatjuk a kiállításon, hogy a hazai ipar is igen szépen van képviselve, a mi már is biztosítékot nyujt arra nézve, hogy a nagy jövőjű ipar terén nem sokára mi is versenyezhetünk a többi nemzetekkel.

De nem csak automobil-járművek s azokhoz tartozó eszközök, készülékek gazdag gyűjteménye látható a kiállításon, hanem léghajók, repülő gépek is. Ott van az ismert „Turul” – valamint többféle gömb – és körtealaku léghajó kis mintája s nem hiányzik a világhirre jutott André és Santos Dumont léghajójának mintája sem.

Ki vannak állítva léghajókban használt meteorologiai műszerek és készülékek, felszerelési tárgyak, a Magyar Aero-club által három éven át rendezett légiutazások átnézete, valamint sok fénykép felvétel.

Ott van Lipót Salvator főherczeg gömbléghajója is. Egy 1000 köbméteres gömb és egy 600 köbméteres sárkányhajó teljes felszerelésével.

Sok nézője akad két repülőgép-mintának is. Ezek egyikét Némethy Emil papirgyári igazgató találta fel Aradon. Terjedelmes házfedél alaku selyemszárnyai vannak. A másik Köttlár Pál Budapesti lakos találmánya. Ennek csak famintája van bemutatva és feltünő rajta a számos szárny- és kormány gyanánt szolgáló vitorla. Nagy tömegével hat a Lorenc és Lorenc budapesti czég 300 lóerejű léghajómotora két hatalmas légcsavarral.

A kiállítás május hó 21-ig tart s ez alatt több kirándulást és versenyt is terveztek. Így 9-ikére közös automobil-kirándulást Visegrádra; másnap léghajó üldözést automobilokon; 12-ikére léghajó felszállást, 14-ikén hegyi versenyt a János-hegyre; 15-ikén automobil kirándulást a Margitszigetre; 17-ikén ismét több rendbeli versenyt.

Mindez nemcsak a sport kedvelőit, hanem általában a főváros lakosságát érdekli kiváló mértékben, de kétségtelenül nem kis lendületet ad az idegenforgalomnak is, a mint hogy csakugyan feltünően sok külföldit láthatunk ez idő szerint Budapesten időzni.