Táplálkozásunk hiányai

Sajátságos számitást tett egy Gabriel Girond nevü franczia író. Meg akarta vizsgálni, vajjon az az általánosan elterjedt fölfogás, hogy a föld bőségesen ellátja az emberiséget táplálékkal, megfelel-ea valóságnak.

Statisztikai adatok alapján meg akarta állapítani azt a viszonyt, a mely a föld népessége s a rendelkezésre álló tápszerek közt áll fönn, számitásba véve egyrészt a növényi és állati táplálék mennyiségét a földön, másrészt a lakosság számát.

Így azután könnyű az átlagos számitást megtenni: tudva, hogy a czivilizált földön mennyi gabona, kukoricza, rizs, burgonya, stb. Terem s viszont tudva az élő emberek számát, - nem nehéz megállapitani az átlagos mennyiséget, hogy mennyi kenyér, rizs, krumpli, hús, stb. jut egy-egy emberre.

E vizsgálódás eredménye az, hogy minden felnőtt emberre naponkint 274 gramm kenyér, 45 gramm kukorucza, 87 gramm rizs, 321 gramm burgonya, 49 gramm hüvelyes vetemény, 22 gramm vaj és sajt és 137 gramm hús jut.

Ez pedig Girond szerint nem elég egy felnőtt embernek; jelentékenyen alatt amarad annak a táplálék-mennyiségnek, amelyet a fiziológusok az egészség fentartására szükségesnek tartanak. Fehérnyeanyagok dolgában épen egy harmadrészszel kevesebb a szükségesnél.

Ebből tehát az volna a következtetés, hogy a föld nem birja kellően táplálni lakóit, csak azoknak háromnegyed részét.

Ez ugyan meglehetősen pesszimista állitás, csakhogy a franczia iró számitásába egy igen lényegeshiba csúszott bele. Az ember élete fentartásához a fiziológusok által megállapitott táplálék-mennyiség ugyanis miránk, a mérsékelt égöv fehérbőrü lakóira van számitva, de az emberiség többi, tehát nagyobb részének, nincs ennyi táplálékra szüksége.

Már Európa országaiban is a mezőgazdaságot űző lakosság nem fogyaszt annyi táplálékot, mint a mennyit a tudósok szükségesnek mondanak; a többi földrészek lakói pedig, például az ázsiaiak, még ennél is sokkal kevesebbel beérik, különösen fehérnye dolgában.

Hogy mennyi táplálékra van az embernek szüksége, az első sorban attól függ, hogy mennyi munkát végez, továbbá függ az éghajlattól s egyéb más tényezőktől, amelyeknek közte van a megszokás és a hagyomány is.

Girond következtetése tehát akkor volna helyes, ha a khinai, a japán, a hindu, stb. ép annyi táplálékot kivánna meg, mint a mérsékelt vagy hideg égövi európai; a valóságban azonban jóval kevesebb is elég neki.

Igaz azonban, hogy mennél jobban népesedik be a föld, annál inkább beigazolódik Girond számitása. El fog jönni az az idő, a mikor az emberiség, bár a mostaninál jóval nagyobb területeket vesz mivelés alá s ugyanazon területen is jóval többet bir majd termelni, nem lesz képes ellátni magát elegendő tápszerrel, főleg fehérnyével.

Így tehát határt kell majd – persze, valamikor a messze jövőben – vetni az emberi nem szaporodásának, ha ugyan a tekhnika további haladása ezen a bajon is nem fog segiteni.