Székely vasutak

A székely vasutak építése lassan halad, aminek oka részben a politikai válság, részben az érdekeltség lanyhasága.
Az építést a szászrégeni vonalon megkezdették, a mádéfalva-gyergyószentmiklósi szakaszra pedig a versenytárgyalást megtartották. Ugy hírlik, hogy a kereskedelmi miniszter a napokban elrendeli a szerződés megkötését.

Hivatott helyen azon is fáradoznak, hogy küküllővölgyi vasút folytatása a sóvárad-parajdi vonal megépüljön, mert e vasút megépítése Marostorda vármegye s Udvarhely vármegye érintett részeinek első létérdeke, Szóváta fürdő fejlődésének első föltétele. Most már ez a vasút is a megvalósulás felé közeledik, amennyiben 1905. évi március hó 3-án a közigazgatási bejárás is megtartatott.

Előmunkálati engedélyt eszközölt ki a m. kir. földmívelésügyi miniszter továbbá a ágostfalva- málnási vasutra, amely összekötő vonal, ha kiépítik, Csík- és Háromszék vármegyét az ország belsejéhez jóval közelebb hozza s Háromszék vármegye gazdaságilag, főként iparilag legtöbbre hivatott vidékein vezet keresztül.