Százak halála egy madridi építkezésnél

Madridban a vízvezeték új víztartói építkezésénél az egész nagy építkezés április 8-ikán összeomlott a dolgozó kőművesekre és napszámosokra. Majdnem ötszáz munkás dolgozott, s ezek a romok közé jutottak. Sebesült munkások vallomása szerint a beomlás olyan hírtelen történt, hogy az első pillanatban senki sem tudja, hogy mi történt.

Egyébként a munkások azt állítják, hogy már két héttel ezelőtt három boltozaton, majd a többi négy boltozatban is repedések mutatkoztak. A roppant szerencsétlenség egészen fölizgatta Madrid lakosságát.

A király is elment a szerencsétlenség helyére. Minisztertanács ült össze, mert a szerencsétlenül jártak feleségei, családtagjai, fekete zászlókkal járták be a várost és követelték, hogy a gyász jeléül minden boltot bezárjanak.

Madrid víztartó medenczéinek boltozata omlott be, óriási épület, melyen már hat év óta dolgoztak. Még az építkezések előtt a szakértők nagyon alkalmatlannak mondták a süppedékes talajt, melyet kiszemeltek. Repedések a falakon már régen mutatkoztak.

A szörnyű beomlást földsüppedés okozta. A lapok azt állítják, hogy a szerencsétlenséget a mérnökök is előre látták. A talaj alkalmatlansága már a tervek tárgyalása alkalmával tiltakozásokra adott okot. Az utolsó jelentések szerint az építkezésnél 435 munkás dolgozott, kik közül 235 elveszettnek tekinthetők.