Az uj képviselőház tagjai

Általánosságban tartván egy kis szemlét, kétségkivül nagy különbséget találunk a régi és a mostani Ház között. De ezt a különbséget nem annyira valami uj törvény okozta, mint inkább a régi törvény, a legrégibb törvény a világon, - a halál Szilágyi Dezsőben és Pulszky Ágostban, kik ama rövid időközben, mely a volt törvényhozás berekesztése és az ujnak megválasztása közt lefolyt, hunytak el váratlanul.

A halálon kívűl volt az inkompatibilitás is. Egy csomó képviselő inkább a *közgazdasági tevékenységet * választotta, mint sem a küzdelmet a mandátumért. Több jelentékeny régi ember föl sem lépett. A választás rostájában tehát csak ezek után megmaradt anyag jutott. S így is több mint százhúsz uj ember jutott be azokkal együtt, a kik már egyszer voltak régiek.

A függetlenségi párt szaporodott leginkább, a néppárt is gyarapodott, de nem annyival, mint maguk remélték.

A szabadelvűpárt még most is tulságos nagynak került ki, majdnem akkora, mint öt év előtt volt, a Bánfffy-féle választás után. Fogyott ugyan, de ezt a számbeli fogyást nem sajnálhatja a szabadelvü-párt, mert ugyszólva csak a fölösleges kövérségből hányt le valamit, csakhogy nagy veszteségei vannak minőség dolgában is. Nagy-Váradon elbukott Tisza Kálmán, élő államférfiakink egyik legnagyobbika, Baján Plósz Sándor miniszter, Belényesen Gajári Ödön, az ügyesebb vitázók egyike, Torontálban Rohonczky Gida, a ki sok érdekes jelenet csinált a t. Házban, stb.

A szabadelvű-párt régi szereplő alakjainak elpusztulása sok örömöt okozott volna az ellenpártoknál, ha nem volna mindenik pártban ravatal. Polonyival az országgyülés zajos jelenetek főrendezője tünt le. Győríért, Hentalletért a Kossuth-párt kesereg; még a néppártnak is van ugynevezett *vesztesége*: Major Ferencz.

Szóval mindenik pártnak megvan a maga vesztesége. Hogy a veszteségek pótolják-e az ujak, azt a bizonytalanság köde takarja. Szilágyi Dezsők és Tiszák nem igen mutatkoznak a láthatáron. Némi jó hír szállong a fiatalabb emberek egyikéről-másikáról, de mikor nem szállingott ilyen jó hír? Majd a jövő mutatja meg.