A városi lövölde

A városi lövöldét megnyitása óta igen sokan látogatják. Ugy látszik, hogy ez a vállalkozás lövő-sportunk fellendítésére igen nagy hatással lesz.

Szombaton este mutatták be a sajtó képviselőinek, akik elragadtatással nyilatkoztak pazar berendezéséről és felszereléséről. Közéletünk előkelőségei is nagy számmal tekintették meg a lövöldét és mindannyian kijelentették, hogy állandó látogatói fognak lenni. Délelőttönkint az egyetemi ifjuság keresi fel tömegesen e helyet, mely már fekvésénél fogja is kiválóan alkalmas arra, hogy az egyetemi hallgatók délelőtti érkezésüket néhány lövés mellett olcsó buffettjében fogyaszszák el.

A lövöldőben szakszerű lövőoktatás is lesz, melynek vezetését Lakatos Károly, hazánk egyik legelső lövész- és vadász-szaktekintély, kinek egyik munkáját nem rég ismertettük, vállalta el. A kurzusra bármikor lehet jelentkezni. Természetesen a kurzuson kívül is lehet lőni.

A lövöldében egy klub is van alakulóban, a Városi Lövész Klub, mely alakuló közgyűlését a jövő héten tartja. A klub vezetőségében sport- és társadalmi életünk néhány kiválósága fog helyet foglalni. E klub még e hó folyamán megnyitó lövő versenyt fog rendezni. melyet aztán majd a versenyek egész sora követ.