A flandriai gróf hagyatéka

A mult héten meghalt flandriai gróf után eddig még nem akadtak végrendeletre. Az elhunyt belga trónörökös egyszerű, rendkívül takarékos életet élt, pedig egyike volt Európa leggazdagabb fejedelmi személyeinek.

Apja, I. Lipót, szintén óriási vagyonnal rendelkezett, melynek nagyobb részét a feleségével Lujza bourbon- orleanai herczegnővel kapta. A jelenlegi királynak, II Lipótnak a vagyonnak csak a negyed részét hagyta, mert ugyis három millió korona czivillistát kapott.

Köztudomásu, hogy II. Lipót ezt az apjától kapott vagyont mennyire meg tudta szaporítani. A vagyon másik negyedrészét Sarolta, miksa császár szerencsétlen özvegye kapta, ki a Laeken melletti Bouchont kastélyban gyógyíthatatlan őrültségben tölti napjait.

A most elhunyt flandriai grófnak, ki a kamarától is kapott évi 200,000 koronát, a vagyon fele jutott. A gróf terjedelmes uradalmait nagyon gondosan kezeltette s szaporította. Nagy uradalmai voltak Magyarországon, sőt még Algírban is, nem számítva magánvagyonát. Vagyonát fia, Albert herczeg, az új trónörökös örökölte