Bécsi úszóverseny

A bécsi-Diana fürdő immár harmadik vasárnapon volt lefoglalva uszóverseny céljaira. A e vasárnapi verseny, melyet az I. Wiener Amateur Schwimm Club rendezett, fontosabb volt az előzőknél. Ezzé tette a magyarokén kívül a berlini uszók részvétele, melyet már lapunk mult számában jeleztünk volt.

Halmay Zoltán volt az est hőse, a 68 m. és 100 m. uszóversenyben győzve (utóbbihoz Ausztria bajnoki cime volt kötve); fényes uj osztrák rekordokat állított fel.

Kiss Géza szereplésével nem vagyunk megelégedve. Alkalma nyílt volna Rausch-sal a 1/4 ang. mfd.-re felvenni a küzdelmet, de ettől elállott. Összes szereplése a stafétaversenyben való részvételére zsugorodott össze, melyben az MTK. stafétája győzött a berlini Poseidon fölött.

Ellenben szépen szerepelt Hajós Henrik, aki a 200 m. uszásban győzött, a 1/4 ang. mfd. versenyben pedig mint második elérte az eddigi osztrák rekordot.

E nagy reményekre jogosító fiatal uszónk arcképét mutatjuk be címképünkön. A juniorversenyt Ráday Andor személyében szintén magyar versenyző nyerte meg. A berliniek közül Rausch az 1/4 ang. mfd.-es versenyben győzött, a 68 m. előfutamát megnyerve, a döntőben akadályozás miatt distanciroztatott, egyébként szintén két uj osztrák rekordot állított fel és pedig 300 m. és 1/4 ang. mfd.-re. A berlini Hoff megnyerte a műugrást, Goldstein a melluszást, Appoldt-nak, Hoffmann-nak második helyekkel kellet megelégedniök.