A párisi kiállítás bezárása

November 11-én este bezárult a Szajna-parti tündérpaloták városa. Este tíz órakor az Eiffel-torony tetején eldördült ágyúlövés hirdette a kiállítás bezárását.

 

Rendkívül nagy közönség volt jelen egész nap; az összes pavilonok, terek és egyéb helyek a kiállításban megteltek. A villámosság palotájában sok nézője akadt utoljára a folyékony levegővel történt kisérleteknek s a látogatók szőlőt és egyéb gyümölcsöt hoztak magukkal, a melyet a 191 foknyi hideg folyékony levegőben kőkeményre fagyasztottak.

 

Néhány száz meghívott vendég előtt Short Lénárt próbálta ki találmányát, a Gauraudfont, a drót nélkül való telefont. Short találmánya egy tökéletes emberi gége, fonográffal összekötve. A készülékben sürített lebegővel tetszés szerint erősíthetik az emberi hangot. Short készülékét az Eiffel-torony első emeletén állitotta föl s a Cham de Marson, mintegy fél kilométernyire az Eiffel-toronytól, egészen jól lehetett hallani a monologot, melyet Tamagno a készülékbe belemondott.

 

Short azt mondja, hogy készülékével 25-31 kilométernyire is hallhatóvá tudja tenni az emberi hangot. Az utolsó napon hozzávető becslés alapján ötszázezerre teszik a kiállitás látogatóinak számát. A kiállítás ideje alatt összesen 47,076,803 belépőjegy kelt el.

 

A forgalomba bocsátott jegyek száma 65 millió; 18 millió tehát el nem kelt. 1889-ben 32.350,297 jegyet adtak el. A 18 millió jegy el nem adásából a kiállitásra nem háramlik kár, mivel az összes kibocsátott jegyeket az egyesült párisi bankok vették át, s a kár az övék. De nagyon sok megvásárolt jegyet nem használtak föl kivált a melyeket külföldön adtak el.

 

A kiállításra különben több látogatót vártak, de a dél-afrikai és khínai háborúk, az olasz király meggyilkolásának hatása nagyon csökkentették a külföldiek számát. Deficzit azonban nem igen lesz, a fenmaradó két művészi palotát és a Sándor czár hídját is nyereségnek számítván.