Párisban most egy George Bartrand nevű ügyes mekhanikus mutogatja „eleven bábuit”, a melyek olyanok, mint a valóságos emberi lények.
Mozognak, járnak, tánczolnak és énekelnek, az izmaikat világosan láthatni és e mellett sejteni sem lehet, hogy micsoda úton – módon vitte beléjük furfangos alkotójuk az élet e jeleségeit.
Bertrand tizenöt évig dolgozott azon, hogy az emneri lények ily hasonmásait állítsa elő, a melyek első pillanatra valóban élőknek látszanak.
Londonban is nagy feltűnést keltett közelébb egy elmés automata, a mely egy iró férfit ábrázol a legteljesebb élethűséggel.
Nem kell azonban hinni, hogy az efféle automaták a mai tekhnika dicsőségei,mert a multból is nem egy ezekhez hasonló automatáról van tudomásunk, sőt olyanokról is, a melyeket felülmúlni ma sem sikerült.
Már az ókorban is törekedtek, úgy látszik, ily automaták alőállitására. Így ismeretesek a Daedalus mozgó szobrai, melyeket Athénben készitett, s Demetrius Phalareus mászó csigája.
A középkorból is több ily különös gépezetről maradt följegyzés, így a strasszburgi székesegyház fa-szorobművei, köztük Sámson, a mint az orszlánnak a száját kinyitja, a trombitás és a taktus-verő, azután az a mászkáló légy, melyet Regiomontanus szerkesztett.
Ezekből azt lehet következtetni, hogy a mekhanika problemái egyes tudós elméket és bűvész-féle embereket már akkor is automaták előállitására ösztönözték.
Nagyobb arányú ipar azinban, a mely ily készülékek előállitásával foglalkozik, csak a XVII. században fejlődött ki a játékszerek gyártásának ősi főhelyén, Nürnbergben.
XIII. Lajos franczia királynak gyermekkorában, 1608-ban már volt egy kabinetje, melyben egy sereg különböző mozgásokat végző alak volt összeállitva. A mozgást a játékszer készitője bizonyos mennyiségű homoknak lepergetésével tette lehetővé.
XIV. Lajos gyermekkorában egy bonyolult szerkezetű játékszert kapott: egy nyolcz ló vonta díszkocsit, melynek bakján elegáns kocsis ült. Ha a szerkezetet felhúzták, a kocsis pattintott egyet ostorával, a lovak mozgatták lábaikat s a kocsi tovább gördült.
Az efféle eutomatákat azonban legnagyobb tökéletességre a franczia Vaucanson juttatta, a kinek flótajátszó alakja 1738-ban nagy feltűnést keltett. Állítólag akkor ötlött ez a készülék az eszébe, mikor egyszer a Tuileriákban sétálva meglátta egy flótán játszó faun szobrát.
A gondolat nem hagyta nyugodni; nagybátyja, kivek közölte tervét, hogy zenélő emberi alakot állít elő, bolondnak nézte s őrültek házába akarta csukatni. Vaucanson látszólag felhagyott tervével, mely azonban folyton ösztökélte belsejét.
Tömérdek sok apró részecskét csináltatott s szüntelen azon törte fejét, mint állitsa ezeket össze. Végre sikerült a dolog. A szolga, a ki Vauchansonnak kisérleteiben sgeédkezett, magán kívül volt az álmélkodástól, mikor az alakot mozogni s a flótájából dallamos hangokat kohizni látta.
Ijedtében térdre borult ura előtt és mint valami félisten imádja.
Vaucanson sikere miatti örömében nyakába borult szolgájának. A nevezetes flótajátszó hatodfél méter magas volt s egy talapzaton állt. A mekhanizmus egy része a talapzatban volt.
A fantasztikus ötözetű bábú tizenegy különféle darabot tudott flótáján eljátszani, mozgatta ajkait s ugynazokat az arczmozgásokat mutatta, melyeket a flótázók tenni szoktak.
Ez a mesteri alkotás ma is megvan még Bécsben.
Vaucanson azután még egy dobost is szerkesztett. Legnagyobb sikerű műve volt azonban egy kacsa, mely ivott, hápogott s ki tudta adni azt az ismeretes éles hangot, melyet kacsáktól hallani szoktunk.
Szárnyaival csapkodott, fölállott, nyakát jobbra-balra forgatta a legtermészetesebb módon. Vaucanson azután gyakorlatilag értékesebb dolgot is talált ki: csipkeverő gépet, de ezt nem engedték használatba venni, mertféltették tőle a csipkeverő munkások kenyerét.
1776-ban a svájczi La Chaux de Fondes nevű órakészítéssel foglalkozó községben két órás, a Droz-testvérek olyan fiu-alakot készitettek, a mely asztal előtt ült és irt s egy kis leányt, a mely zongorázik.
E két rendkívül pontosan csinált s csinosan kiállitott bábut még ma is mutogatják „anderiták” neve alatt.
Ugyane testvérek egy panorámát is készitettek, melynek előterében két rokoko-hölgy menüettet tánczolt, hátterében egy paraszt a szamarát hajtotta, egy juhász furulyázott s egy pásztor-leány mandolinon játszott.
Végül mind e mesterséges alakok közt a legelső helyek egyikét foglalja el az 1769-ik esztendőből egy magyar ember, Kempelen Farkas sakkozó automata törökje, a mely gépezete segitségével kitünően tudott sakkozni, s melyet lapunk 1894. évi 4-ik számában képekkel részletesen is ismertettünk.
