Disznótor

Van-e kedvesebb munkája télen a falusi magyar embernek, mint a disznótor?
Nem hiába hívják „családi ünnep”-nek, igazán az is. A gyerek dehogy menne aznap iskolába, hiszen már előtte levő éjszaka is alig tud aludni a rá váró élvezetek előérzete által keltett izgatottságtól. Hát mikor már korán hajnalban, mikor a lusta téli nap föl se kelt még, sikongat a kés alatt a halálra itélt sertés, mikor aztán pörkölik, tisztogatják, felbontják, - ott kell settenkednie folyton s nincs az a tekintély, mely elkergesse. 

A gazda persze nem a mulatság szempontjából nézi a dolgot, hanem a leölt disznó sulyát számolgatja, hogy jól üt-e ki a számítás, nem hiába ette-e a rengeteg kukoricát?
Ha azonban ez a számitás jót mutat, ha van elég zsír, szalonna, sonka, kolbász, - akkor ő is megvan elégedve s annál szivesebben végzi egész házanépével együtt a disznó egyes részeinek feldolgozásával járó sokféle és fáradságos munkát. 

Két képünk a debreczeni kolbász és paprikás szalonna hazájából való, a hol már nagy arányokban, iparszerűleg foly a disznóölés munkája s a honnan tömegben küldik a jóízű kész hentes-árut az egész országba, sőt a külföldre is.