Mikroskopikus állatok mintázása üvegből

Ha méltán bámulják a velenczei üvegipar művészi filigrán munkáit, úgy nizonyára még inkább csodálatot érdemelnek az alábbi képekben bemutatott üveg.modellek, melyeket mindenesetre a művészet és tudomány együttes vívmányainak kell tekintenünk.

Az átlátszó, könnyen szinezhető és csodálatos finoman alakitható üveg szinte önkéntelenül kínálkozott anyagul a mikroskopikus vizi állatok utánzására.

Az üvegipar e sajátszerü ágának bölcsője úgy látszik Németország volt és sokáig kizárólag ez látta el finom modellekkel az európai egyetemek gyűjteményeit. Újabban azonban Amerikában is felkarolták, s hogy mily bámulatra méltó fokra emelték, arról, a mennyire lehet, képeink tanuskodnak, a melyek onnan való darabokat ábrázolnak.

E modellek készitésénél először is a mikroskop alatt vizsgálják a lemintázandó állatkát 100-szorostól egészen 800-szorosig terjedő nagyitásban, beható tanulmány után lerajzolják, majd agyagból megmintázzák.

Azután darabról darabra egyenkint elkészitik az egyes sejteket, ágakat, nyulványokat, csápokat, fonalakat, rostokat, stb., a melyeket végül forrasztócsővel, csiptetővel és vésővel gondosan összeállitanak, mindegyiket pontosan a maga helyére ragasztva.

Könnyü belátni, hogy ezekre az üvegmintákra miy nagyjelentőségű szerep vár a tanitásnál, a szemléltetésnél. Tökéletességre nézve minden rajz és más anyagból készült minta messze almarad mögöttük, úgy az alakok és részletek finomsága, mint a szinek élénksége tekintetében, de legfőképpen az átlástzóság az, a melyet másképpen nem lehet visszaadni, pedig lényeges tényezője az ábrázolás hűségének.

Sőt egyáltalában nem túlozunk, ha azt mondjuk, hogy bizonyos esetekben még a természetes példányok bemutatása felett is előnyt kell adni nekik. A nagyitóval való bemutatás ugyanis sokszor már a hallgatóság nagy száma miatt is nehézségekbe ütközik, azonkívül, hogy a gyakorlatlannak milyen nehéz a nagyító alatt jól megfigyelni valamit.


De itt még nem ér véget az üvegmodellek jelentősége. Sok nagyobb gerincztelen állat van, a melynek conserválása úgy alak, mint szín tekintetében csak igen tökéletlenül történhetik, de a melyeknek a mintázására az üveg szintén kiválóan alkalmasnak bizonyul.

Elég talán csak a virágállatokat és a meduzákat emliteni. De még a gerinczeseknél is jó szolgálatot tehet az üvegből az egyes szervek, vagy azok fejlődési fokozatainak lemintázása.

Így például különösen figyelemre méltók Dahlgren gyűjteményéből a kagyló anatómiáját vagy a halak idegrendszerét, vagy bizonyos hüllők koponyájának fokozatos fejlődését mutató minták.

E gyűjtemény, melynek szaporitásán még folyton dolgoznak, ma-holnap páratlanul fog állni az egész világon.