A Margit-sziget épületeinek fölemelése

Nagyon érdekes munkát végzenek most a Margit-szigeten. Az ottani épületek egy részét a Duna áradása sokszor elöntötte. A vendégfogadók is ebben a sorsban részesültek. Ezeket az épületeket most amerikai módon szépen kiemelik a földből és aláfalazzák, kellő magasságot biztositván az áradás ellen.

 

A sziget felső végén levő kis nyaralót és igazgatósági épületet két méter magasra már fölemelték és szerencsésen aláfalazták. Ez volt a próba, mire József főherczeg a többi épületek fölemelésére is megadta az engedélyt a vállalkozóknak, kik magyar műszaki emberek.

 

Decz. 19-ikén kezdték meg a felső szálloda emelését. Ez az épület 43 méter hosszú, 20 méter széles és súlya 3000 tonna. Megjelentek a főváros polgármesterei, Cseh Ervin horvát miniszter, műszaki férfiak, a műegyetem több tanára és számos tanulója. József főherczeg is elment, a ki még lábbaja miatt botra támaszkodva jár.

 

Nagy érdeklődéssel hallgatta a fölvilágosításokat, sőt az épületbe is bement, mikor legjavában működtek a gépek az emelésen. A szállodát, melynek nem volt pinczéje, köröskörül kiásták; hatalmas fagerendákkal és vas-sinekkel támasztották alá, s a gerenda alatt, a hol csak összeszögelnek a falak, mindenütt hatalmas emeltyűket állitottak föl.

 

Összesen 300 ilyen emelő csavar dolgozik. Száz meg száz kéz egyidejűleg fordít a csavaron adott jelre; és minthogy minden negyedfordulás  1 1/2 milliméter emelkedést jelent, az épület észrevehető rázkódás nélkül ennek megfelelően emelkedett. A szakemberek a szálloda falain alkalmazott famérczéken figyelték az emelkedést, mely óránkint 30 czentimétert tesz ki.