A *Caronia* gőzös

A *Caronia* gőzös mely e napokban indult el Fiuméből Amerikába, a legnagyobb vízi járművek egyike, melyek valaha szeldelték a habokat.
Tudvalevő, hogy a mi korunkat megelőzőleg csakis a rómaiaknak voltak óriási nagyságú hajóik. Olyan hajókat, minőkön a császárok idejében hordták Egyiptomból Rómába a búzát, az egész középkoron át se nem tudtak, se nem mertek csinálni. De nem csináltak még száz év előtt sem.

A Nelson csatahajói is csak kisszerű bárkák voltak a mostani Oczeán-járó gőzösökhöz képest.
És e gőzösök között is annyira kimagaslik a *Caronia*, hogy arról alig tud magának képet alkotni az oly szárazföldi lakó, a ki csak kisebb gőzösöket, vagy épen csak dunai hajókat látott eddig.

A *Caronia* egész város, mely nem kevesebb mint 4000 utast bir befogadni.
S nemcsak befogadja, de kellőleg el is szállásolja őket s ellátásukról is gondoskodik. Pedig hát az már jókora község erre mifelénk, a melynek 4000 lakosa van.

A laikus közönség általában azt hiszi, hogy a harmadosztályú, úgynevezett fedélzeti utas az Oczeán-járó hajókon a fedélzeten teszi meg a nagy utat, ott ül a padlón nappal, s ott alszik a puszta deszkán éjszaka idején. Pedig ez nagy tévedés.


Még az ily utasok számára is kabinok állanak rendelkezésre, a hol négyesével vagy hatosával alszanak együtt, s a hol elhelyezhetik kisebb kézi podgyászukat. Az ebédet külön termekben tálalják fel számukra, s a hosszú asztaloknál mindenkinek meg van a maga helye. Külön dohányzó szobák állanak a férfiak rendelkezésére, s külön társalgó termek a nők részére, a melyekben még a zongora sem hiányzik. Még arról is gondoskodva van, hogy esős időben fedett folyosón sétálhassanak az utasok, a harmadosztályúak csak úgy, mint az elsőosztályúak.

Ez csak úgy lehetséges, hogy a hajónak óriásiak a méretei.
A *Caronia* hossza nem kevesebb, mint 675 angol láb. Húszezer tonna súlyt képes fedélzetére felvenni, topnnatartalma pedig harmincezer. Vagyis akkora súly, a mennyit teljesen megrakott száz vasúti vonat tudna csak elvinni.

Egy ilyen vizi óriás láttára vajjon mit mondanának az argonauta vitézek, a kik megbámult hajójukat éjszakára a partra húzták ki?