Tanár szakra készülnek a legtöbben

A tanári pályára oly nagy számmal készülnek, hogy a budapesti egyetem bölcsészeti karának segélyegylete figyelmeztetést intéz a most érettségit tett ifjakhoz e pályán alkalmazást várók nagy számáról. Még nem oly régen, az új középiskolák felállítása idejében, a tanárok keresve-keresték és könnyen kaptak alkalmazást.

Öt év alatt ennek következtében az egyetemi bölcsészeti hallgatóinak száma folyton emelkedett. Az 1898-99-iki évben már 781 volt számuk, a most mult iskolai évben 1382. Tanári oklevelöknek érvényesítését pedig anynyian várják, hogy az állam talán tíz év alatt sem teljesítheti.

Baráti szeretettel és jóakarattal ajánlja a segélyező egylet az adatokat a bölcsészeti tanfolyamra készülők számára. De hasonló a túltömöttség az egyetem jogi fakultásán is, valamint a műegyetemen. Az orvosi egyetemen azonban nincs.