Recamier asszony barátai

-Egy érdekes könyv.-

Kevés asszonyról irtak annyi könyvet. Mint a napoleoni korszak legtündöklődőbb jelenségéről, fejedelmek, államférfiak, művészek, irók tudósok és milliomosok szivének királynőjéről, Juliette Recamier asszonyról. A Goncourt testvérek szigorú itélete, Michelet gúnyos lélekrajzai, és ezekkel ellentétben Sainte-Beuve fagyos dicsérete.

Chateaumriad áradozó rajongása után még mindig talál anyagot az irodalom ennek az asszonynak az életében. Edouard Herriot még egyszer felkavarta a Recamier- irodalmat, és sok ismeretlen levél , napló és emlékirat felhasználásával uj képet festett Recamier asszonyról, a melyet” Mme Recamier et ses amis „ czím alatt a napokban tett közzé Párisban.

A könyv a franczia nagy feltünést keltett. Főleg bátor, szókimondó hangjáért. Arról a gyönyörű asszonyról, a kit Dávid híres festményéről mindannyian ismerünk, olyan intimitásokat is közöl, a melyeket ábrándozó lovagjai elhalgattak és visszautasított szerelmesei nem ismertek. Mohón olvassák ezeket az új részleteket., és Recamier asszony állandó helyet kapott a lapok tárczarovatában.

Herrioz Renan ama jellemzésével kezdi, a melyet ez a lyoni nőkről adott. A lyoni nő ( Recamier asszony is lyoni ) bájos és illemtudó, kaczér tartózkodás és csábító szüziesség jellemzi egész lényét. Recamier asszony a lyoni nőknek ebből a fajtájából való volt, a mikor mint tizenöt éves leány férjhez ment Recamier Bernardhoz, a negyvenkét éves kereskedőhöz.

Hogy azonban házasságának huszonnyolcz esztendejében is ez maradt-e, arról régebben megoszlott imádóinak és ellenségeinek véleménye. Herriot azonban két köteles könyvének végén arra a konkluzióra jut, hogy Renan – nem ismerte Recamier asszonyt, mikor a lyoni nőket jellemezte.


Ez új és vakmerő szó Recamier asszonyról, a ki végiggázolt korának minden híres férfián, és mégis öregedő napjaiban házasságának szűztisztaságáért becsülték legjobban. Herriot azt mondja, hogy már házasságát is az anya számító természete hozta létre, és hogy Recamier asszonyt egész életén végig kísérte az anyjától öröklött önző természet.

Mikor férje karján először megjelenik a nyilvánosság előtt, a párisi operabálon, már két nagy és híres diplomata hódol neki: Metternich és a würtembergi herczeg. Visszautasítja mind a kettőt, de van rá gondja, hogy erről mindenki tudjon. Bonaparte Lucien vállalkozik rá, hogy meghóditsa szivét. Sikertelenül. És erről is tud egész Páris. Tudják azt is, hogy Beauharnias Eugéne, Bernadotte, Masséna és Moreau, Napoleon tábornokai hasonlóképen jártak.

A „szép asszony” előtt megnyilnak Páris összes szalonjai, Napoleon tábornokai és miniszterei hevernek a lábai előtt. Recamier asszony csak mulat velük, de a kivel találkozik, annak elmondja, hogy ki kapott tőle legutoljára kosarat. „ A szigorú erényesség, a hódító szépség, a ragyogó szellem földi királynője” így lesz.

Recamier asszonyból, és Legouvé, a költő ezért énekli hozzá: La pluss sévére des déesses. Diane, malgré sa pudeur, a pour Endymion ressenti quelque ardeur…Espérez vous, simple mortelle, étre plus sage, que les dieux?2 ( Az istennők legszigorúbbika, Diana, tartózkodása daczára, egy kevés vonzalmat érzett Endymion iránt. Hiszi-e, egyszerű halandó, hogy bölcsebb az isteneknél is?”

Soha asszony előtt a hódolók nagyobb és hiresebb tábora nem feküdt, mint előtte. A két Montmorency, Mathieu, a fiatalabb, Lafayette hires hadsegéde, Chateaumbriand, Kotzeube, Ágoston porosz herczeg, Doudeanville herceg, David, a hires festő, Sismondi, Pazzo di Borgo, Humboldt, Benjamin Constant, Sainte.Beuve, Fouché állandó látogatói szalonjának, és mindegyik a rajongó hódolat superlatinvusait jegyzi fel róla naplójában.


És a fáma szerint, senki, de senki nem dicsekedhetett vele , hogy Recamier szivét maga felé fordította. De vannak levelek, a melyek most előkerültek, és amelyekből kitetszik, hogy a fiatalabb Montmoreney nem hagyta hidegen a szép asszony szivét, és hogy Ágoston, a porosz herczeg nagyon bizalmas barátja lehetett. Találtak némely levéltárakban egy nyilatkozatot a melyet Recamier asszony adott a herczegnek.

Így szól: „ Esküszöm a lelki üdvösségemre, hogy azt a kapcsolatot, a mely a herczeghez fűz, egész életemen át lelkembe zárva fogom megőrizni: mindent megteszek, a mit a tisztesség korlátain belül megtehetek, hogy a házassági kötelékalól szabaduljak; sem szerelmet nem igérek, sem kaczérságot nem fogok kifejteni; és esküszöm, hogy az első alkalmat megragadom, hogy a herczeget viszont láthassam. Coppet, 1807. október 28. I. R. „ Ez a nyilatkozat Staelné(?) asszony számüzetési helyén kelt, hová Recamier asszony önként követte Necker leányát, a kit rajongva szeretett.

Herriot azt mondja, hogy ez a Coppet látta összeomlani a lyoni erényeket, és a míg Páris a jéghideg Recamiert imádta, addig a Staélné házában a szerelmes Recamier mulatott, de a míg a zsenik, mint Constant, Chateaumbriand, Stainte-Beuveés a többi csak Párisban imádhatta a szép asszonyt, addig Coppetben a jelentéktelenek örvendhettek Recamier asszony kegyeinek, és a porosz herczeg volt az, a kinek a felesége akart lenni. Az anyától örökölt számítás nem rosszul kalkulált, mondja Herriot.

A jelentéktelenek kedveséről senki sem tud, senki, ellenben fejedelmek koronáját mindenki észreveszi. Bántó és szogorú szavak, a melyek lerontják azt az illuziót, a melyet a hires asszonyról könyvek és képek megőriztek a számunkra, de – úgy látszik – igazak.