Apróságok

A király téli tartózkodása

Hír szerint a király az idei tél folyamán nem költözik be a bécsi Hamburgba s nem szakítja félbe schönbrunni tartózkodását. Itt az uralkodó naponta sétákat tehet a szabadban. A schönbrunni kastélyban előkészületeket tesznek Windischgrátz Erzsébet herczegnő hosszabb látogatására. A király unokája ugyan férjével és gyermekeivel e hó közepén Prágából Schönbrunnba érkezik.

Rudnay főkapitány kitüntetése

A király Rudnay Béla budapesti államrendőrségi főkapitánynak a közszolgálat terén szerzett érdemei elismeréséül a Szent-István-rend kiskeresztjét adományozta.

Éhinség Japánban

Japán éjszaki részén három millió ember van a legsulyosabb éhségnek kitéve. Ha rövidesen nem tesznek megfelelő intézkedéseket, úgy az éhinség több emberáldozatot fog követelni, mint az Oroszországgal folytatott háború. A kormány már rendelkezett a megfelelő intézkedések felől. Ilyen éhinség mellett sehogy sem lehet a kormány ama nyilatkozatát helyeselni, a mely szerint az éhinség nem oly komoly, hogy a külföldi segítségre szükség volna.