Az abszolutizmus kudarcza

A bécsi „Zeit” február 2-iki száma irja: „A minek leginkább köszönhető a krizis szivesen üdvözölt végének bekövetkezése, bizonyára az volt, hogy Magyarországon lehetetlen más rendszert meghonosítani és fentartani, mint a parlamentárist. Egy ideig kisérleteztek azzal, hogy parlament nélkül kormányozzanak s az eredmény siralmas kudarcz volt.

Hogy ennek a kisérletnek meg kellett hiusulnia, annak oka a magyar viszonyok sajátos karakterétől eltekintve, az általános korviszonyokban keresendő. Ha a bécsi udvari abszolutizmus már egy félszázaddal ezelőtt lejárta magát, úgy annak felújitása, tekintettel az emberi társadalomnak azóta történt fejlődésére, már eleve kilátás nélküli volt.

Magában Ausztriában sincs szerencséje ennek az időszerűtlen kisérletnek. Csakhogy mig Ausztriában parlament és nép bizonyos apatiával várta, a mig az abszolutizmus önmagát vitte ad abszurdum s így hét drága esztendő veszett el, addig Magyarországon, a melynek régóta politikai iskolába járt és meggyökerezett alkotmányos érzésű népe minden felülről jövő erőszak ellen hevesen védekezett, a dolgok gyorsabb lefolyást nyertek. Az adóknak és ujonczoknak az országgyűlés részéről hozott áldozatok nem engedték meg az abszolutizmusnak azt, hogy ideje legyen megjárni magát, hanem lehetetlenné tették számára már az életrekelést is.

Ausztriában némely körök a zajos és erőszakos vármegyei ellenállást nevetségesnek, sőt talán félig barbárnak találták és fejcsóválva tárgyalták ezt a „spektálulumot”. De a régi népszabadságban ez a kinevezett védekezése ismét eredményesnek bizonyult. És igy sikerül Magyarországnak újból alkotmányos jogainak birtokába jutni s módjában lesz csakhamar megszokott parlamentáris kormányrendszerét megnyitva látnia.”