Bajnoki ping-pong verseny

Az első magyar bajnoki ping-pong versenyt a Műegyetemi A. és FC. rendezte március 2-5. között. Miként ez agilis főiskolai egylet ez iskola évi egyéb nagy versenyeit, ugy ezt is teljes siker koronázta.

A MAC. első e nemű versenye óta hazánkban nyilvános verseny nem tartatott, pedig e kedves szobasport hívei azóta igen megszaporodtak; a MAC.-ban, BEAC.-ban, MTK.-ben, BTC.-ban számos kitűnő játékos nevelkedett, maga a MAFC. pedig oly hatalmas versenyző gárdára tett szert, amely már önmagában biztosította a verseny sikerét.

A versenyzési kedv általában nagy volt s a magas tétek dacára is a versenyre 34 nevezés adatott le. A verseny nemzetközi jellegét a mult évi osztrák bajnok, az angol Shires Eduárd (ki most a MTK: tagjaként indult) és az idei osztrák bajnok, Kaufmann Ervin (WAC.) részvételére adta meg.

Játékosainak fejlődésének legbiztosabb jele éppen az, hogy egyik sem tudott érvényesülni. Ami magát a játékot illeti, abban is feltűnő a fejlődés; az elsőosztályu versenyzők általában igen jó technikával játszottak s most már ritkán lehetett látni unalmas petyegtetést, hanem legtöbbje erősen huzott és jól helyezett labdákkal dolgozott s a védés eszközei is változatosak voltak.

Redlich Béla, a verseny győztese, balkezes játékos; stílusa igen szép, védő és támadó játékos. Különösen szépek balról huzott labdái és alsó drive-i.

Mellette stílus dolgában Kaufmann és Weisz tűntek ki. Mindkettő igen nyugodt, tehetséges játékos. Shires nincs tréningben; nyugodt, inkább támadó, mint védő játékos. Tolnai stílusa nem szép, de játékereje nagy. Vajda tehetséges, de ideges versenyző, huzott labdái és smessei igen szépek. Schuler és Gervay szintén idegessége miatt nem tudott érvényesülni. Gróf Csáky, Ságody, Schneider és még egész sereg fejlődő erő tűnt fel még a versenyen, mely a BEAC. vívótermében folyt le, mely kicsinek bizonyult az érdeklődők befogadására; e miatt a rendezés is zavart szenvedett.

A zsűri tagjai Kertész Jánosnak, e sportág meghonosítójának, elnöklete alatt Halmay István és Moór Jenő voltak.