A franczia kormány bukása

A franczia kormányt márczius 7-én nem várt nagy vereség érte. Az egyházi leltározások folytán napról-napra ismétlődő tüntetések és véres harczok miatt interpellálták a kormányt a kamarában. Több szónok erősen támadta a kormányt azért, hogy a leltározást nem végezteti kellő körültekintéssel és tapintattal. Szemére vetették, hogy a vérengzést erőszakos eljárásával, melylyel a leltározást záros határidőn belül végeztetni akarja, maga idézte elő. Ribot miniszterelnök maga kelt védelmére a kormány eljárásának, hansulyozva, hogy a törvényt köteles végrehajtani, igéri azonban, hogy a még hátralevő leltározásnál több körültekintéssel és óvatossággal fognak eljárni.

A kamara többségét azonban nem elégiette ki Rouvier felszólalása s a napirendet, mely hivatva volt a kormányt a kamara bizalmáról biztosítani, ötven szavazattöbbséggel elvetették. Rouvier erre a többi miniszterrel együtt azonnal távozott az ülésteremből. Rouvier miniszterelnök Falliéres köztársasági elnöknek benyujtotta a kormány lemondását. Falliéres elfogadta a lemondást és arra kérte a minisztereket, hogy a folyó ügyek elintézése végett maradjanak egyelőre a hivatlanban. Falliéres elnök holnap tanácskozni fog a szenátus és a kamara elnökeivel.