A herczegprímás és az aratósztrájkok

Vaszary Kolos biboros-herczegprímás körrendeletben hivta fel egyházkerülete papságát, hogy igyekezzenek az izgatók bujtogatásaival szemben felvilágosítani, egyszersmind a munkaadókat a munkássággal való méltányos bánásmódra felhivni.

A munkás tisztességes megélhetésének a biztosítása – mondja a herczegprímás – jólétének fokról-fokra, a lehetőség határai között való előmozdítása érdeke nemcsak a munkásoknak, hanem maguknak a birtokosoknak is. A roszul fizetett, a mindennapi megélhetésért küzdő és elégületlen munkás rosz és megbizhatatlan munkaerő.

A napról napra gyatra életviszonyok között tengődő munkásnak milyen az életereje?
Távolról sem olyan, hogy az az újkori mezőgazdasági termelésnek hathatós tényezője lehessen. A tisztességes bér megadása azonban nem elegendő. A munkások kötelességérzetét, a fennálló társadalmi rendhez és intézményekhez való ragaszkodását meg kell szikárdítani és biztosítani kell, de ez csak úgy lehetséges, hogy ha a munkásoknak nemcsak alkalmazói és bérfizetői, hanem egyúttal tanácsadói, jóakarói, ha kell, vezetői vagyunk.

A munkásokat a szocziáldemokrata izgatóktól meg kell szabadítani, a kinek nincsen hazája, vallása és istene, az ne lehessen vezére munkásainknak. A munkáskérdés megoldásának előfeltétele – mondja végül az egyházfejedelem – a szoczialis intézményeknek törvényhozási és társadalmi úton leendő életbeléptetése.