A honvédtisztek új ruhája

A honvédségnél háborúban és békében tábori öltözet gyanánt szolgáló zubbonyon alkalmazott zsinórzat rendkivül czélszerűtlennek bizonyult, a mennyiben a dörzsölés következtében a nyakon, főleg meleg időben, menetek alkalmával és lovaglás közben gyakran súlyos bőrlobot okozott.

A honvédségi zubbony különben a tábori öltözet követelményeinek egyáltalában nem felelt meg, mert kényelmetlen volt s a fénylő zsinór és a fémgombok az ellenségnek távoli czéltárgyat nyujtottak.

Ehhez járult még, hogy a honvédségi tisztizubbony majdnem olyan árú volt, mint a közös hadseregbeli tisztikar díszkabátja, holott a honvédtisztikar részére még azon felül, egy a zubbonynál is czélszerűtlenebb s drágább, továbbá romlásnak s kopásnak kitett zsinóros atilla is rendszeresítve volt.

Régi vágya volt tehát a tisztikarnak, hogy a czélszerűtlen zsinórok a zubbonyról eltávolíttassanak s az atilla helyett, a m. ki. csendőrségnél már évek óta használatban levő s legutóbb a honvédségi vezérkari tisztek részére rendszeresített dolmány viselése a honvéd tisztikarra kiterjesztessék.

Miután czélszerűségi és harczászati okok is e mellett szóltak és a zsinór nélküli zubbony s a dolmány rendszeresítése által a legénységi ruházat beszerzésénél évenkint 30–50,000 korona megtakarítás is keletkezik, a honvédelmi vezetőség megfontolás tárgyává tette e kérdést a zsinórzat eltávolítását és a dolmány rendszeresítését elhatározta.

Ezen elhatározásra a fentieken kívül még nagy befolyással volt a honvédtisztikar anyagi viszonyainak mérlegelése is, hogy a drága zubbony s a még drágább atilla a honvédtisztikarra jövedelmével arányban nem álló oly terheket rótt, melyek sok esetben fiatal tiszteket adósságba kergettek.

Legközelebb dolmányban lesznek tehát már láthatók honvédtisztjeink, a mely sokkal kényelmesebb s felével olcsóbb ruhadarab lesz, mint az eddigi atilla és tetszetős alakjánál fogva a tisztikar díszére válik.