Az atomok és elektronok mérete

Alig néhány esztendeje még, hogy a tudomány a test legkisebb részeül az atomot tekintette s oszthatatlannak gondolta. S bár egyesek ama nézetet vallották, hogy az atomok még kisebb részekre oszthatók, kénytelenek voltak egyelőre meghátrálni, mert hiányzott a tudományos bizonyíték.

Újabb megfigyelések sarkalták a tudósokat ismét arra, hogy az elejtett fonalat megragadják. Fel kellett venniök az atomoknál kisebb elektromos részecskéket, a melyeket elektron névvel jelölünk s a melyek az atomot elektromos töltéssel látják el.

Érdekes az, hogy ma már a physikai mérő módszerek közel járnak a molekulák méreteinek megfelelő hosszak méréséhez. Az Uránia 1903. évi folyamában megismertettük olvasóinkkal az ultramikroskopot, melylyel Zsigmondy és Siedentopf valamely oldatban levő 0.000004 mm (4 milliomod) nagyságú szilárd részeket még észreveszik, holott a legjobb közönséges mikroskoppal 0.00003 (3 tizezred) milliméternél kisebbet már nem tudunk észrevenni.

Újabban Zsigmondy több érdekes vizsgálatot végzett az ultramikroskoppal és azok eredményeit „Zur Erkentniss der Kolloide” czímű munkájában adta ki. Ebből közöljük a következő, összehasonlító képet, a melyben az ultramikroskoppal nyert eredmények a molekulák és bakteriumok méreteivel vannak összehasonlítva.

Alapul a keményítő molekulája van véve, mely egyike a legnagyobbaknak s a mely milliószoros vonalas nagyítással még nem nagyobb egy borsószemnél, míg ugyanakkor nagyításnál egy vértestecske, melyből 5 millió van egy köbmilliméterben, már 6 méter átmérőjű lenne, tehát egy nagy szobát betöltene.

Valamely test kilövelte elektronok sebessége nyújtja az adatot az atomokban felhalmozott engergiamennyiség kiszámitására. A szám valóban óriási. Egy gramm hydrogén, ha vizzé ég el, olyan nagy melegmennyiséget fejt ki, a mely 34 kg viz hőmérsékletét 4 fokkal emelhetné.

Tegyük fel, hogy az 1 gramm hydrogén csupán elektronokból állana, úgy az elektronok összes energiája akkora, hogy valamely gépben mechanikai munkává alakítva, elegendőnek bizonyulna egy modern gőzös óriást Európából Amerikába hatszor oda-vissza hajtani.