A Krupp-gyár aczélöntője

Krupp, a nagy német ágyukirály, aki röviddel az ismeretes san-remói botrány után elhunyt, még életében gondoskodott arról, hogy neve egyhamar ki ne vesszen az emberek emlékezetéből.

Néhány évtized alatt az hires esseni vas- és aczélgyárát olyan nagyarányuvá fejlesztette, hogy a maga nemében páratlanul áll a világon. Itt öntik egyébként a modern hadi tudomány legfélelmesebb szörnyeit, a hatalmas kaliberü aczél-ágyukat is.

A hadsereg intézményében olyan nevezetes szerepe van ennek a gyárnak, hogy, ha valami elképzelhetetlen véletlen elpusztitaná, a hadvezetőségek ugyancsak kellemetlen helyzetbe kerülnének.űűA Krupp-ágyu ma már nemcsak fogalom, de nélkülözhetetlen tényezője a hadi tudománynak.

Az esseni gyár, természetesen,már berendezésénél fogva is mintaszerü. Óriási gépházak, műhelyek, tágas csarnokok sorakoznak egymás után a szinte beláthatatlan nagyságu területen. Zajos, eleven élet lüktet ebben a vas-városban. És ami nem mindennapi dolog, megható, szép részletei is vannak a munkának.

Azt mondják általában, hogy a modern iparvállalatok műhelyei minden poézis hijján vannak. Aki valaha életében végigsétált a Krupp-gyár monstruozus aczélöntőjén, alighanem más véleményre térne át.

Egy-egy nagy öntési művelet szinte drámai érdekességű ezen a helyen. A csarnok közepén, a földbe ásva pihen a minta. Egyszerre vezényszó hallatszik. A készenlétben levő munkások mereven kihuzzák magukat.

Az egész öntés jelentősége azon fordul meg, hogy minden munkás lehetőleg gyorsan és egyenletesen mintába öntse a tégely tartalmát. Hogy ez mit jelent, látható abból, hogy néha kétezer tégelyt kell egyszerre kiüriteni.

Sorjában kiszedik a tégelyeket a kohókból s a következp pillanatban már meg is ragadta két-két munkás a hosszu ruddal, amelynek középső része harapófofó alaku. Ebbe illesztik bele a tégelyt.

A munkások odasietnek a tégelylyel a földbe ásott minta legközelebbre eső nyilásához. Mint a víz, ugy ömlik ki a tégelyből az olvasztott ércz. A munkások ekkor magy ivben elröpitik maguktól a mág mindig izzó, üres tégelyt és ugyanekkor már másik két munkás foglalta el helyüket.

Igy megy ez mindadddig, amig a minta szinültig meg nem telt a folyékony aczéllal. Képünk egy ilyen öntő-jelenetet mutat a Krupp-gyárból.