Ezüstlabda mérkőzés: BTC. – FTC. 3:1

A szezon egyik legérdekesebb és legelkeseredettebb küzdelmét vívta e két csapat junius 1-én a Margitszigeti Ezüstlabda előmérkőzésében a margitszigeti pályán. A mérkőzés iránt sportkörökben általában igen nagy volt az érdeklődés, mert ezzel dőlt el az ezüstlabda idei sorsa. A védő FTC. kiesett a további mérkőzésekből s legalább további három évre elesett a vándordíj megnyerésétől.

Alaposan is készült mindkét csapat e mérkőzésre s a gólarány nem is fejezi ki híven az erőviszonyokat. Teljesen egyenrangú volt a két fél s a BTC. győzelme inkább csak a szerencsének s a FTC. védelmi hibájának tudható be, mert a játék folyamán általában a FTC. volt fölényben.

Sokat ártott a védő csapatnak az, hogy Bródyt eltették régi helyéről, mert mint csatár gyenge volt s Ordódy őt pótolni sem tudta. Általában gyengén játszott a ferencvárosi védelem, míg a csatársor általában igen jó volt.

A BTC.-ban főleg a két Blazsek és Izsó szép játéka s Oláh indolenciája érdemel említést; általában főleg az egyes játékosok erős egyéni munkája szerzett itt eredményt. A mérkőzés sokszor szép volt; általában azonban fairnek nem volt mondható. Bródy és Sárközi erőszakoskodásai – reméljük, - ezuttal nem kerülik el a szövetség figyelmét. Sárközi csak az imént dorgáltatott meg szigoruan durvaságaiért: íme most még féktelenebbül játszik.