A versenyzők vándorlása

A versenyzők vándorlása, mely az evezősök körében eddig csak a legritkább esetekben fordult elő, mert mindig viszszatetszést szült, az idén ujból felüti fejét.

Mint értesülünk, Herczegh Béla, a Pannonia junior nyolcasának volt vezérevezőse, most, a szezon közepén hagyta el volt egyesületét s barátja Gillemot után a Duna EE.-be lép, melynek színeiben már indul is volt egylete ellen a József Ágost-díjban.

Egy másik kevésbé határozott formában fellépő hír szerint Bauer Rezső is ujból tréningbe áll, hanem most már ő is – sajátságos – a Duna színeiben. Különösen ez utóbbi hír igaz voltát nem volt alkalmunk ellenőrizni, - (az elsőt illetékes helyen is megerősítették) – azt azonban konstatálhatjuk, hogy mindkét hír határozott visszatetszést szült nemcsak az egyletek, hanem a közönség körében is.