Puccini Pillangó kisasszonya

Puccini első operai kisérletei nem lettek ismertekké olasz hazáján kívül. Tizenkét éve, hogy a „Manon Lescaut” bejárta Európát s mindenütt azt a meggyőződést érlelte meg, hogy Mascagni „Parasztbecsület” –e óta ennek az operának a dallamkoncse a legértékesebb, művészi öntudatossága a legteljesebb

Egészen más az utána jött „Bohémélet”: legtöbb helyen nagyobb sikert ért el, mint Leoncavallo „Bohémek” cz. azonos tárgyú operája. A Sardou rémdrámájából irt „Tosca” 2-3 év alatt nálunk nem kevesebb , mint 30 előadást ért meg, Puccini szívhez szóló és az idegeket felzaklató zenéjével. Ennek stiljéből is van valami a mostani ujdonságban.

Meglátszik rajta is Mascagni hatása: az olvadóan, édesen zsengő melódiákat hirtelen derékon töri valami erős indulatot tolmácsoló, szaggatott, más hangrendszerbe tartozó hangfigura, a sokszor költészet és zenei szépség nélküli szavalóének; az u. n. „kiséret” pedig, a zenekar sokfelé ágazó ereje, már a dallamot is sokszor erőszakolt összhangokkal együtt szólaltatja meg, a szavalóének (recitativo) alatt meg épen igen nagy szabadságokat enged magának.

Használja a vezetődallamok Wagner Rikhárdtól tanult elvét, azonfelül pedig a virtuozitásig viszi azt a bűvészetet, hogy a különféle hangszerek együttes megszólaltatásából új és meglepően szép hangszinezetet támaszt.

Az exótikus japáni légkör utasította meg Puccinit, mikor a „Pillangó kisasszony” zenéjét irta, Pierre Loti híres franczia regényíró „Madame Chrysanthéme” cz.kötetéből angol írók : John Long és David Belasco megható kis drámát irtak; ezt Puccini egy felvonással megtoldatta jeles olasz szövegíróival, Luigi Illicával és Giuseppe Giacosával.

Az opera cselekménye tehát azzal indul, hogy egy éjszakamerikai tengerésztiszt, Pinkerton, Nagasakiban nőül vesz egy egészen fiatal japán leányt, Cso-cso szánt (ez a név jelenti a „Pillangó kisasszonyt.) A szintér virágos dombon álló villa, a tengeröböl és a világítótorony képével, a mint a menyasszony barátnői és rokonai seregével felvonul Japánból hozatott ruhák eleven szinű pompájában.


Az egybekelés szertartása után előtörtet egy boncz (Buddha-vallású pap), a ki a kereszténynyé lett Cso-cso csánt megátkozza, majd a fiatal pár boldog kettőse következik a holdas éjben, csupa élénk, érdekes látványosság, mindig fülcsiklandó vagy meleg érzést sugárzó zene hangjai közt.

A II. felvonás négy évvel később játszik a villa belsejében: a szép Pillangó három év óta, remény és kétség közt várja haza szőke fiacskájának atyját, noha japán törvények szerint az elhagyott nő: elvált asszony. Kérőben jár nála – ismételten – egy japáni herczeg, de a menyecske hallani sem akar róla.

Az angol konzul levelet hoz Pinkertontól, melyben ez kijelenti, hogy nem jön többé vissza. Cso-cso szán nem engedi a levelet végig olvasni, hanem messzelátóján angol hajót látva, lázas örömmel készülődik férje fogadására. Az ablaknál hosszas , kínos várakozásban tölti az éjszakát; az aggodalom. Balsejtelem, mély szomorúság egész árja hömpölyög a halk zenében, mikor a függöny lassan leereszkedik.

Viharos közzene után föllebben a függöny: Cso-cso szán mereven áll az ablaknál a pirkadó hajnalfényben, hűséges komornája, Suzuki és a kis fiu rég elaludtak oldalán. Felébreszti a leányt s aludni viszi fiacskáját. Kopognak: Pinkerton jön a konzullal a gyermeket szeretnék, mert Pinkerton azóta otthon megnősült és nincs gyermeke.

A kétszeres férjet annyira meggyötri elhagyott kis felesége hűségének , rendíthetetlen bizalmának ezernyi jele, hogy nincs maradása. Új felesége jön a gyermekért, Cso-cso szán kétségbeesve feleli: jöjjön maga az apa. S játszadozó fiacskáját szenvedélyesen összecsókolja, kis szemeit bekötözi, - neki magának már nincs mit keresni a világon, megöli magát. Az érkező Pinkerton már csak vonagló tetemére borulhat.

A szerelem, a boldogító remény és a kétségbeesés egyaránt hű kifejezésre talál Puccini mindenható zenéjében. De művészetét a maga teljességében tolmácsolták is. A bámulatos finom hatásokat követelő zenekart Máder operaigazgató vezette; a czímszerep a törékeny, de szerelmében erős kis gésa, S. Szamosi Elzánál külömb személyesítőre alig találhatott volna.

Suzuki eléggé nehéz és szép szerepében Váradi Margit aratott sikert; a könnyelmű szerelmes Pinkerton Arányinál jó kézben volt, Beck (konzul), Déri (kitűnő ügynök) , Hegedűs (egy részeges nagybácsi), Ney Bernát (a nagyhangú boncz), Várady Sándor, (mint a szöveg fordítója különösen) feladatuk színvonalán álltak.

A nézőteret megtöltő díszes közönség természetesen nemcsak a szereplők iránt volt hálás: a jelenlevő zeneköltőt az első előadáson mintegy harminczszor, a másodikon is sokszor tüntetőleg üdvözölte a lámpasor előtt.

K.I.