A pajzán poéta - Pálóczi Horváth Ádám (1760 – 1820)

Az utolsó Kuruczot, vagy a mint Kazinczy Ferencz elnevezte, a "csimbókos poétát", P. Horváth Ádámot, kevesen ismerik ma már.

Ha pusztán csak író lett volna, kortársai és utódainak sokkalta ragyogóbb szellemétől örökre el kell vala homályosulnia nevének és alakjának, mint a hogy kegyeletes emlékké változott számunkra Dugovics. Nagy népies költők: Csokonai, Petőfi, Arany léptek föl azon a mezőn, melyen ez a régi jó táblaíró is szántogatott egy ideig.

Horváth Ádám azonban nem csak verselő volt, hanem dallamszerző és népdalgyűjtő is. A kurucz nóták nagy részét ő mentette meg az enyészettől. Bartalus és Káldy az ő hagyatékából merítettek. Halhatatlansága javát nótás természetének köszönheti, a mint pedig annak idején talán sem ő, se kortársai nem vettek komolyan.

Eleven, jókedvű, mulatós szittya volt Horváth Ádám, tele érczczel, humorral, pezsgő életkedvvel. Valóságos nótafa, a ki szerette a dalt, összegyűjtötte a kedvére valókat, különösen a magyar zenészek akkor még közszájon forgott régi kincseket.

Sok dallamra írt verset, de ő maga is szerzett nótákat, versét, dallamát egyaránt; írt magyar szövegeket akkoriban népszerű idegen, különösen szerb és horvát dallamokra. A református énekeskönyv pedig valami tíz egyházi énekét, (dicséreteit) őrzi, melyeknek dallama is ő tőle való. Valószínű, hogy leginkább zongorán komponált. Saját szavai szerint: simplex Marothianus clavicordiumához ült és csendesen, félkézzel, harmonicze verette.

A verselésnek is nagy mestere volt ez s zenekedvelő táblabíró. Vannak dalszövegei, a melyek úgy simulnak a zenéhez, akár ő maga szerzette azt, akár meglévő dallamra írta, hogy becsületére válnának Csokonainak, vagy Arany Jánosnak is.

Van két gúnydala a német tánczra, (Káldy is fölvette gyűjteményébe) egyiknek dallamát az akkor már divatos "O du lieber Augusztin " keringőből fejlesztette tovább, a másik dallam valami polkautánzat; ezek örökre mintái maradnak, hogyan védekezhetik gúnynyal egy önálló nemzeti zenekultúra a külföldi káros hatások ellen.


Pompás szövegüket, melyek szintén tőle valók, azonban valószínűleg csonkák, Káldy nyomán közlöm:
I.
Hát, Isten neki!
Kapjunk rá,
Szokjunk rá
A német tánczra,
A német tánczra,
Bécs felől úgyis
Minket ver
A fegyver
A szolga-lánczra,
A szolga-lánczra.
A tánczmester
Nem isméri,

Nem méri
A mi hangunkat,
A mi hangunkat
Csosztatót ver,
Ne pengessük,
Hát vessük
El sarkantyúnkat,
El sarkantyúnkat!
Szánd meg Árpádom,
Szánd unokádat,
Tartsd meg e vérrel
Szerzett hazádat!...

II.
…Bécsi német
Igy varr hímet
A magyar nóta formára,
S ez nótára
Ló nótára
Tipeg minden sorára.

Járjál kurucz
Te is, ha tudsz,
Holmi lassú minéteket.
Lépjél fennyen
S tégy lábhelyen
Kígyó tekervényeket!...


Ezek miatt a dalok miatt, állítólag. "ad audiendum verbum" Bécsbe hivatta József császár Horváth Ádámot. A *kalapos király* szigorú arczczal fogadta a kívül-belül, tetőtől-talpig magyar poétát.
- Mit csinált már megint?
- Én, felséges uram? – felelt a költő, csalmáját levéve – én bizony semmi roszat.
- Lázító verset írt a "német tánczrólť"-felelt a czászár s felmutatta neki a bevádolt költeményt.
- De, felséges uram, ez csak tréfa.


Azzal egészen elfogulatlanul elkezdte a dalt énekelni és németes keringőlépéseket tánczolt hozzá. A három csimbókos, sárga csizmás, magyar díszruhás alak, rókatorkos mentében, a mint dalolva keringőzik fejedelme előtt, oly mulatságos, paródisztikus alak volt, hogy láttára József császár hahotára fakadt és ezzel a dorgáló kihallgatás minden veszedelmes következtetés nélkül véget ért.

Az új európai nyelveket nem szerette Horváth Ádám. Nyakas magyar volt s mint ilyen, különösen a németet nem állhatta ki, se nyelvét, se zenéjét, se ruháját.

A német hexametereket erőszakoskodásnak nevezte egy oly nyelv ellen, mely nem arra való. Egyéb mint magyar ruha sohse volt a testén; haját, mint a kuruczok, ősmagyar módra három varkocsba fonta s csimbókba kötötte; a csalmát legföllebb, ha néha nyáron cserélte föl kalappal.

Ázsiai modoráról sok bolondos adomát jegyeztek föl. Különöse Kazinczy, a ki megjelenésében, ruhájában, műveltségében egyaránt nyugati ember s így Horváth Ádámnak teljes ellentéte volt, terjesztett róla sok furcsaságot. Ádám úr nem törődött a *strimpflisek* véleményével, járt a maga útján, magyarosan élt, úgy írt, úgy dalolt, a hogy azt szíve sugallotta: és népszerű ember lőn általa.

Óriási baráti köre volt; majd akkora levelezést folytatott, mint Kazinczy; humoráért, mely élete sok keserűsége közben sem hagyta el, vidám írásaiért, mindig nótás kedvéért százan meg százan keresték, szerették, becsülték.

Ügyvéd és mérnök volt. Debreczenben a híres Hatvani professzor tanította mathezisre, melyhez különös kedve és tehetsége volt Horváthnak. Mint egy versében írja:

Már huszonnégy esztendőmnek
Közepén, csaknem időmnek
Reggelében
Allegálok, földet mérek.

Balaton-Füredre 1782 körül költözött, bérbe vette tíz évre a tihanyi apátság jószágait s a mérnökséggel, mely egészségét nagyon megrongálta, felhagyván, gazdálkodott. Füreden lakása emlékére most a *Balatonfüred és vidéke társadalmi érdekeit szolgáló egyesület* az ottani ev. református templom homlokzatában díszes fekete márványtáblát helyezett, melyet szeptember hó 23-án id. Barta Lászlónak, az emléktábla-mozgalom megindítója Horváth Ádámról ez alkalomra írott jeles emlékbeszédével szép ünnep keretében lepleztek le.
Zempléni Árpád.