Az országnak már második nagy városa tört pálczát a polgármesterek pozsonyi kongresszusán megszületett azon eszme ellen, mely szerint a pénzintézeti betétek községi adóval megterhelendők.
Első sorban Temesvár vetette el az eszmét, kimondva, hogy a pénzintézeti betéteknek a község javára való megadóztatása magára a község lakosaira hatna vissza hátrányosan, amennyiben a pénzintézetek a betétadót a betevőkre hárítanák át.
Márczius 14-én pedig Arad város közgyülése tárgyalta az ügyet, mely körül meglehetősen parázs vita fejlődött ki. A tanács a polgármesterek pozsonyi határozatát terjesztette pártolólag a közgyűlés elé.
A kérdéshez első sorban Révész Adolf szólott, aki szakszerű beszédben fejtette ki, hogy ezt az adót a pénzintézeti kölcsönre szorult szegény emberek fogják megfizetni, mert a pénzintézetek, nehogy betétállományuk csökkenjen, az adót nem a betevőkre, hanem a kölcsön-kamatláb felemelése utján adósaikra fogják áthárítani.
Lukácsy Lajos a kereskedelemre és iparra nézve valóságos csapásnak tartaná a kérdéses adó behozatalát.
Majd Varjassy Lajos polgármester emelt szót a javaslat mellett, aki előadta, hogy az aradi pénzintézetek 57 milliót tevő betétállományának a község javára megadóztatása a legkisebb adókulcs alkalmazása mellett is 117,000 K évi jövedelmet hajtana a városnak.
Aztán erősen ósdi szellemben támadja a pénzintézetekben lomhán heverő tőkét, mely produktív munkát nem végez.
Müller Károly, Révész Adolf és Steiner Jakab éles kritika tárgyává tették a polgármester ósdi felfogását és a tanács javaslatának elvetését proponálták. Végül szavazásra kerül a dolog és a többség a tanács javaslatát elvetette.
