A bécsi alkudozások

Hosszú tapasztalás arra tanította a magyar nemzetet, hogy valahányszor Bécsbe járnak a miniszterei, abból mindig baj származik.

Uj tervek, uj költségek, megszaporodott kiadások.
Minisztereink most a szokottnál is hosszabb idő óta vannak odafönt, pedig ugyanebben a dologban a melyet jelenleg szorgalmaznak, sok alkalommal voltak már ott. Eddig nem tudtak végezni semmi jót, nem csoda, ha az egész magyar nemzet feszült figyelemmel nézi, mi lesz az eredmény. 

Az Ausztriával való kiegyezés dolgában alkudoznak.
A ki csak a dolgokat nézi, és nem az emberek meg a népek kapzsiságát, annak azt kellene hinnie, hogy Magyarország és Ausztria között nagyon könnyű megkötni a gazdasági kiegyezést.

A viszonyok arra ösztönzik mindkét alkudozó félt, hogy engedékenyek legyenek.
Ha létre nem jön a megállapodás, abból mindkét félre sokkal nagyobb kár háramlik, minthogyha enged valamit. A mellett közös uralkodója van a két államnak, s ez már maga kizárja közöttük a vérig menő gazdasági háborút. 

Magyarország mezőgazdasági állam, Ausztria pedig ipari, s így egymásra van utalva a kettő.
Érdekeik csak akkor jönnek egymással ellentétbe, mikor közös vámtarifát akarnak alkotni. 

Magyarországnak az az érdeke, hogy a külső országok iparczikkei olcsón jöhessenek be az országba, mert akkor a magyar gazda olcsón vásárolhatja be mindazt, a mire a házánál szüksége van, s a mit pénzért szokott vásárolni a boltban.

Ausztriának ellenben ép ellenkező az érdeke.
Az ő iparosai drágán akarják eladni a portékáikat, ezért arra törekszenek, hogy a magyar csakis náluk vásároljon, s a külföldi portéka csak nehezen juthasson be az országba.

---

Érthető tehát, ha ez a két állam csak nehezen tud egymással megegyezni akkor, mikor a vámtarifáról van szó, mert hiszen ezeknek a piaczi viszonyoknak a vámtarifa a szabályozója.

De jelenleg erről nincs szó!
A vámtarifa már életbe van léptetve. A külföldi államok legnagyobb részével már megvannak kötve a szerződések. Ezen már nem lehet változtatni. Ma már csak olyan dolgokról van szó, melyekre nézve a két állam érdekei nincsenek egymással ellentétben. 

És ime a kiegyezés mégis késik.
Minisztereink már számos alkalommal jártak Bécsben, az osztrák miniszterek már gyakran voltak nálunk, napokat, sőt heteket vett már igénybe a sok alkudozás, s még mindig késik a döntő eredmény. 

A mit Magyarország ebben az esetben Ausztriától kiván, az csupa olyan dolog, a miből nekünk hasznunk lehet, a nélkül, hogy Ausztriát károsítanánk vele. Azt óhajtjuk többek között, hogy állatainkat, szarvasmarháinkat és sertéseinket minden akadály nélkül szállíthassuk ki Ausztrián keresztül Németországba. Ausztria népének ebből semmi kára nincs.

Az lenne tehát a természetszerű barátságos eljárás, ha az osztrák kormány előmozdítaná kivánságainak teljesítését. Oly néptől, a melylyel közös uralkodó jogara alatt állunk, ezt joggal el lehetne várnunk.

De az osztrák kormány épen ellenkezőleg viselkedik.
Hasznot akar huzni ebből a helyzetből. A magyar gabonát és a magyar élő állatokat csak akkor akarja átbocsájtani a maga határain, ha ennek fejében mi neki különböző engedményeket teszünk, s különböző hasznokat biztosítunk. Azt a helyzetet, hogy kárt tehet nekünk, arra használja fel, hogy megzsaroljon bennünket. Nagyon is úgy jár el velünk szemben, a hogy eljárni csak ellenséggel szabad, de jó baráttal soha. Ő azonban megköveteli, hogy jóbarátok gyanánt bánjunk el vele. 

Ezért nehéz megcsinálni a kiegyezést.
De ez mutatja egész rideg valóságában azt is, hogy milyen roszhiszemű szövetségesünk az osztrák.