Mészárosok sztrájkja Budapesten

Még a különböző nagy sztrájkok között is veszedelmes sztrájk fenyegeti a főváros közönségét.
A mészáros- és paczalos segédek deczember elsei gyűlésükön kimondották, hogy ha követeléseiket a mesterek nem teljesítik, úgy e hónap tizenötödikén kimondják az általános sztrájkot, illetve beszüntetik a munkát. 

Mintegy 1500 mészáros-munkás tartott gyűlést.
Az egyik szónok felpanaszolta, hogy a munkaidő 16–18 órás, egyébként is tarthatatlan a helyzet, úgy, hogy a munkások kénytelenek munkaadóik elé követelésekkel járni. Most, hogy a hús ára leszállt, a munkaadóknak a legkisebb béremelés is elegendő volna arra, hogy ürügyül használják fel a hús árának emelésére. Ezért most béremelést követelni nem szabad, hanem meg kell elégedni a munkaviszonyok rendezésével és a vasárnapi munkaszünet bevezetését kell követelni. Ezután felolvasták a mesterek elé terjesztendő memorandumot, a mely a munkások követeléseit felsorolja. Ennek főbb pontjai ezek:

A közvágóhidi vágólegények követelései:
Egy marha levágása és feldolgozása 2 korona és 40 fillér. Vért, velőt a munkások tetszése szerint értékesítik. A borjuért negyven fillér fizetendő. Teljes vasárnapi munkaszünet. Tizenöt napi felmondás. Május elsejének elismerése.

A vágóhidi paczalos- és beles–munkások követelései:
Teljes vasárnapi munkaszünet. A napi munkaidő tizenkét órás keretben tíz és fél órában állapíttassék meg. A fizetés felszabadult munkásnak két évig 35 korona legyen, azontul negyven. Fizetés mindig szombaton történjék. Tizenöt napi felmondás. Május elseje munkás ünnep. A bizalmiférfi-rendszer elismerése. Míg Budapesten munkanélküliek vannak, addig vidékről új segédeket felhozatni nem szabad.

Utasították továbbá az intéző-bizottságot, hogy a követeléseket az ipartestület elé terjessze, ha pedig ezeket elutasítaná, vagy pedig e hónap tizenötödikéig választ nem adna, úgy felhatalmazza a gyűlés a bizottságot, hogy a munkások harczképességére támaszkodva, minden fegyvert ragadjon meg a követelések kivivására.