A magyar kir. Földtani intézet gyüjteményéből

A Magyar kir. Földtani Intézet palotájának rajzát a „Vasárnpi Ujság” 1898-diki évi hatodik számában mutattuk be. Ugyanekkor az országos intézet feladatát, történetét és működését is röviden ismertettük. Azóta gyűjteménye fel lett állítva és sok becses tárgygyal szaporodott.

Nem lesz érdektelen e szép és tanulságos gyűjtemény érdekesebb példányait bemutatni.

A gyűjtemény egyik legbecsesebb kincse, a borbolyai ősbálna csontváz.
Borbolya község Sopron városától éjszak-nyugatra az ország határához közel fekszik.
Az igen ritka tengeri állat teljes, de igen összenyomott csontvázát, Prost János birtokos téglagyárában a mediterrán korú kékesszürke tengeri lerakódású agyagban fedezték fel a munkások.

Fedője, mintegy 12 méter vastag agyag volt. Közvetlen környékén sok tengeri kagyló, csiga és hal van eltemetve. Szomszédos, még az agyagban fekvő növénymaradványok, a tengerpart közelségét bizonyítják.

Az elég rosz állapotban levő mállós csontváz megmentése és felállítása sok fáradságba és pénzáldozatba került. A nagy munkát azonban siker koronázta és a 6.5 méter hosszú gipszszel kiegészített csontvázban a külföldi szaktudósok is a legnagyobb elismeréssel gyönyörködnek.

Eddig csak előzetes vázlatos ismertetésből (Földtani Közlöny XXXIV. kötet 216. oldal) tudjuk, hogy e hatalmas csontváz egy új bálna alak, a Mesocetus hungaricus maradványa.
A koponya rész 1.sz méter hosszú és megvannak az igen érdekes fülcsontok is.
A csontváz összeállítása két és fél évig tartott és a tetemes kiadásokat dr. Semsey Andor tiszteleti igazgató fedezte. A csontváz Prost János birtokos ajándéka.

A második ábra szintén egy eddig páratlan leletet mutat be.

Nógrád vármegyében Losoncz városától délnyugatra Ipolytarnócz község vizmosásos, halmos kopárságaiban szintén a mediterrán időből eredő homokkőben, ősgerinczesek lábnyomait fedezték fel. Az intézet lelkes barátainak közvetítésével és a község szives hozzájárulásával e mai napig a földön páratlan geologiai lelet szintén az intézetté lett.

Hajdanában igen-igen régen valminő viz boritotta e vidéket. A sekély erdős parton finom lucskos homok terült el. Szomjas orrszarvúk (Rinoczeroszok), szarvasok, madarak és más ősállatok vegyes csordája járta, gázolta össze.


A friss nyomokat azután az épen akkor kitörő szomszédos (talán a mai Karancs hegység) vulkán finom hamuja vastag lepellel borította be.

A finom vulkáni hamu a homok legkisebb egyenetlenségeit is pontosan kitöltötte és így az állati lábnyomokat is az elpusztulástól megmentette. Ősállatok kis Herculanuma áll előttünk! Talán a hamueső elől menekült erre a keveredett állatcsorda?

Idővel azután a finom és nagy nyomás alatt levő homokot bőségesen járta át a hamu kovasava és azt kemény homokkővé alakította át, a melyben a lábnyomok is teljes épségökben megmaradtak.

Így opálosodhattak meg a ledült és eltemetett fatörzsek is. Lehetséges, hogy gejzir-források vizei is elősegítették a kövesitést. A vulkáni hamut azután hosszú időknek vegyes kőzetlerakódása fedte be.

A jelenben pusztára tarolt erdő helyén támadt számtalan vizmosás mélyen felbarázdálta a takaró földet és kőzeteket. A harmadkori őserdő fáinak megkövesül maradványai, levélnyomai kimosattak és véletlenül az egyik ilyen igen mély vizmosásban 1-2 lábnyom is napfényre került.

A 3-ik ábra a törmelék és agyag letakarítása után mutatja be a lábnyomos homokkőpad egy részét. A szintesen fekvő kőpadon a hatalmas Rhinoceros-nyomokat látni legjobban. A kisebb szarvas és madár stb. lábnyomok a fényképen pontokká törpültek. A méretek megbecslésére az 50 centiméter nyelű kalapács szolgálhat.

A 4-ik ábra egy hét négyszögméter nagy lábnyomos homokkőpadot mutat be, a mely az intézeti gyűjtemény előcsarnokában fekszik. Jól látni rajta a hárompatás Rhinoceros-lábnyomokat. Egy ilyen körformájú nyom átmérője 24-25 centiméter. A kétcsülkű kistestű szarvas és egy kisebb gázlómadár három ujjának nyoma szintén kivehető. Gerinczes állat lépéseinek ezek a legrégibb emlékei; régebbieket nem ismer a tudomány.

Az intézet külföldi és összhasonlitásra szükséges gyűjtemény tárgyaiból mint egyik nagy ritkaságot, az 5-ik ábrán az Ichthyosaurus quadriscissus bőrös csontmaradványát mutatjuk be.
Az igen-igen régi liasznak nevezett idő egyik érdekes, kihalt halszerű reptiliumja (hüllője) ez, a württembergi Holzmaden község sötétszürke márgapalájából.

A földtani intézet kispéldánya csak 0.80 m. hosszú (az eddig ismert e fajta leghosszabb példánya 3.25 m.; de a szörnyek más fajtái elérték a kilencz méter hosszat is); kiválik azonban azáltal, hogy a csontváz és a bőrtakaró teljes épségben megvan.

Szakemberek a legtökéletesebb példánynak tartják. A finom csontváz körüli másszínű anyag a megkövesült bőrrészleteket mutatja, a mely különösen a háti részen és az aránytalanúl eloszló farkuszonynál tűnik fel.

Kiemeljük még a kövület kikészítésének tökéletességét és finomságát.

Ez az értékes (ára 2400 korona) darab is dr. Semsey Andor tiszteleti igazgató ajándéka.