Evezősök készülődése az idei versenyekre

Az aránylag elég enyhe időjárás igen korán teremtett életet a csónakdákban. A mint halljuk, az idei versenyekre már egyes egyletek training-csapatai munkában vannak. Különösen kiválik e tekintetben a „Duna” evezős-egylet, melynek senior nyolczasát alkalmunk volt látni, ezen csapat most is olyannyira „együtt van,” hogy nem lesz egy csapat sem, melynek komoly ellenfelévé ne válnék. A „Duna” juniorjai is szorgalmasan eveznek. Junior nyolczasát verhetetlennek mondják.

A „Pannonia” tagjai szorgalmasan „kasztliznak” a császárfürdői uszodában élükön Manno Miltiadessel, a kitűnő skiffistával, ki az idén ismét megkísérli a bajnokság megnyerését. Az egylet másik bajnokjelöltje Wampetics Imre, a veretlen junior skiffista, ki tavaly junior-versenyeit játszi könyedséggel nyerte meg, idén is nagy reménynyel állhat a bajnokság startjához. A Pannonok rendes csapata, a junior négyes, nyolczas és a senior nyolczas a Duna csapataiban komoly ellenfelére fognak találni.

A Nemzeti Hajós Egylet tagjai eveztek talán a legkevesebbet. Egy evezős kormányos hajót láttunk többször a vizen, melynek tagjai kezdőknek látszanak ugyan, de kormányosuk Levitzky kitűnő oktatása alatt napról-napra javulást mutatnak.


Azonkívül egypár skiffista látogatja a csónakdát. Levitzky Károly bajnok, Manno tavalyi leverője, az idén angol trainert kap, azonban mindamellett indulása nem biztos, mivel az idén tesz eleget önkéntesi kötelezettségének és a szolgálat fáradságai miatt talán nem jön formába. Ha a bajnoki versenyben nem indul, akkor a Nemzeti egy fényes senior négyest állít ki, melynek tagjai a következők lesznek: Hackel, ki két évig Angliában tartózkodott és ott evezett, Klenovits tavalyi junior hármas, Scholcz tavalyi junior kettős, később Levitzky helyett stroke, jelenleg a Nemzeti legjob vezérevezőse és Levitzky az egyes helyen.

A „Neptun” tagjainak a legkellemesebb csónakdájuk szárazon épült és így nem kell Ujpestre fáradniok. Tagjai mint, halljuk, már sokat eveztek, sőt már a „Baczillus”-csárdában is voltak kiránduláson. Ez egyetlen az idén igen nagy a versenyzési kedv. Az egylet egy szenior négyest szándékozik kiállítani a tiszai regatta-szövetség díjáért.

A „Sirály”evezős-egylet tagjai csónakdájukból szorgalmasan evezenek, tekintve a sok fiatal tagot, reméljük hogy az egylet egy junior nyolczast fog kiállítani, mely tekintve ezen egylet versenyzőinek kiválóságát, a legkomolyabb aspiráns volna. Szenior négyese biztosan indulni fog. – Hogy a senior nyolczasban indulnak-e, nem tudni.

Ezen adatokat összevetve az idei regatta oly kiváló sporteseménynek ígérkezik, melyhez foghatót Budapesten még nem láttak. Ha nem lesznek a versenyek ismét oly álmosan rendezve, akkor a regattáról mindenki azon meggyőződéssel fog távozni, hogy ezt érdemes volt megnézni.