Üdvözlet az Olvasónak!

Latjatuc feleym szümtükhel, mik vogymuk? Isa bájt és adat vogymuk.

Így kezdődtek régen az igazán komoly hangú bevezetők, amiket persze rendre nem olvastak el, mert sokkal jobban érdekelte a Nagyérdeműt a tartalom, mint a szerző előzetes mentegetőzése vagy melldöngetése. Nem is vetemednénk hát ilyen idejétmúlt tselekedetre,
ha nem éreznénk elengedhetetlenül szükségét néhány útbaigazító, a portál használatát megkönnyítő mondatnak.

A www.huszadikszazad.hu egy internetes napilap, mely 1900 január 1-től 1999. december 31-ig tekint rá a világra és kiemelten Magyarországra. A történelem száz éves útját 200 hét alatt tesszük meg, időarányosan tehát 1 év 1 hónapnak felel meg.
A rovatok a hét minden napján – vasárnap kivételével – azonos mennyiségű frissített tartalommal bővülnek. Célunk, hogy a korabeli sajtó szöveghű részletei alapján a nagypolitika csúcsaitól a kisemberek mikrovilágáig ábrázoljuk a kort, a mindennapi élet lüktetését: az embert, akik voltunk 100 éve, 50 éve, 10 éve.

Mert nyakig vagyunk még a 20. században, kedves Barátaim! Pillantásunk hiába is pásztázza a jövőt: ami kibontakozik előttünk, az csupán a múlt.
Mert vajon lehetett-e látni az óceánok partjai között száguldozó gőzmozdonyokból a Voyager űrszondát vagy a világot új dimenzióba helyező internet világát?
Lehetett-e látni 1900-ban a totális diktatúrákat, Auschwitz-ot és a gulágot, a kambodzsai és az észak-koreai rémálmot vagy el lehetett-e képzelni az Európai Uniót akkor, amikor mai tagállamai még halálos ellenségekként fenekedtek egymásra, hogy két világháborúban mérjék össze erejüket? A kérdések költőiek, a válasz költőietlen: nem. Csak most lehet látni.
Mert az életünk egyetlen reális dimenziója a múlt: ez van, ez ugyanis már megtörtént.

Itt ülünk a könyvtárban, laptopjaink kinyitva, bogarásszuk a mikrofilmtekercseket, a régi, megsárgult újságokat, könyveket, s közben száguldozunk az internet végtelen adatpályáin: tekintetünkkel megkíséreljük befogni a 20. századot. Szemünk belekáprázik a látványba: mintha egy óriási vulkán ontaná kürtőjéből az idő forró láváját, és vége hossza nincs ennek a kitörésnek! Egymásba torlódnak a sorsok, események: a születés és halál, a megistenülés és pokolraszállás véget nem érő örvényében sodródik az Ember: te, ő és én: Mi, akik lakjuk ezt a csodálatos bolygót a végtelen Univerzum embertelen magányában.

Módszerünkben Tacitust követjük: „sine ira et studio”, azaz harag és részrehajlás nélkül igyekszünk ábrázolni a kor minden eseményét és szereplőjét. Alapvető dolgunknak tehát az ábrázolást tartjuk, a minősítést, morális értékítéletek alkotását teljes mértékben az olvasó jogának tekintjük.

Az Önök elé táruló kép természetesen nem lesz teljes, aminthogy egy mai sajtótermék sem képes a jelen teljes metszetét adni. Van viszont két behozhatatlan előnyünk a jelenidejű sajtóhoz képest:
1. A mi jelenidőnk a múlt, s az idő eme hatalmas kazlában mára nagyrészt elvált a szem az ocsútól. Láthatóvá vált az a történelmi háló, melyben a század embereinek sorsa szövődött, amely meghatározta cselekvési lehetőségeiket, kitörési pontjaikat, és amelynek halálos szorításába annyian belepusztultak, ám egyszersmind ez a háló adta mindennapi boldogságaik keretét is;
2. A történelem birtokában utólag beleszőhető a történetbe az, amit Ők, „az anyagba leszálltak” nem láttak, de mi már látunk. Így egyedülálló lehetőség kínálkozik számunkra: a jövő tudásának birtokában ábrázolni a múlt eseményeit a jelenben.

Időutazásra hívjuk Önöket: a történelem röpke 100 évének beutazására. Az út során találkozni fognak elődeikkel, déd -és nagyszüleik, szüleik és – a legifjabb generációt kivéve – a saját múltjuk világaival: találkozni fognak Önmagukkal.
Tartsanak velünk, mindannyiuknak jó utazást!

Szabó Zoltán
alapító-főszerkesztő