Chelsea F. C. – Ferenczvárosi T. C. 3:1

Május hó 22-én.

A húsvéti matchekhez hasonlóan a Chelsea F.C. ellen is a F. T. C. érte el a legszebb eredményt s játszott a leglelkesebben. Az angolok ez alkalommal uj tulajdonságaikkal mutatkoztak be, melyet nem tartunk semmiképen sem követésre méltónak. A csapat fáradtan játszott s ahol tudással nem bírta, meglehető durva játékot produkált, ami nagy visszatetszést keltett.

Az angol csapat keddi ellenfele, a F.T.C. óriási lelkesedéssel és odaadással játszott, aminek eredménye az lett, hogy az angolok ellen a legszebb goalaránynyal végzett. Ismét csak sajnálnunk kell, hogy a csapat néhány tagja a lelkesedésébe durva hajlamait is belevitte s ezzel s ezzel alkalmat szolgáltatott az angoloknak arra, hogy a játéktudásukon kívül erőszakosságaikat is produkálják.

Az angolok az első félidőben igen szépen játszottak, nyugodt kombináczióikat azonban megbontani látszott a F.T.C. pompás játéka. Az első goalt az angolok adták, melyet a magyar csapat egy jobbszélről gyönyörűen beadott s a balösszekötő által befejelt goallal kiegyenlített. E félidő folyamán az angolok még egy goalhoz jutottak.

A második félidőben meglehetős változatos a játék, az angolok sok durvaságot engednek meg maguknak s a bírót többször közbelépésre késztetik. Egy ízben Gorszky az egyik angolt fekvő helyzetben is megrugja, mire ez hasonlóval válaszolt s a bíró mindkét játékost kiállítja. E félidőben az angol csapat még egy goalt rug.

Az angolok pénteki játékára kedden rá sem ismertünk. Nagyon kedvezőtlenül és lanyhán játszottak s nagyon sok hibát követtek el. A F.T.C. remekül állotta meg a helyét. Csatársorában a két Braun kiváló játékos. A fedezetsor elég jó, a hátvédek pedig elsőrangu munkát végeztek. A durvaságok terén a legeredményesebbet a régi idők kiváló faulterje Bródy és a bőrében meg nem férő s játékilag abszolute rossz Pákay produkálták. Bíró : Ordódy Béla volt, ki nagyon korrektül, de nem valami erélyesen vezette a matchet.