A M. L. Sz. főtitkára lemondott

Német Andor, a Magyar Labdarugók Szövetsége főtitkára a következő levelet intézte szerkesztőnkhöz:

Mélyen tisztelt Szerkesztő úr!
Tisztelettel hozom becses tudomására, hogy a Magyar Labdarugó-Szövetségnél viselt főtitkári tisztségemről lemondtam. Három éven keresztül szolgáltam ezen tisztségemben szerény képességeimhez híven és odaadással a magyar labdarúgó sportot, avval az eltökélt szándékkal dolgoztam lankadatlan szorgalommal, hogy az abban uralgó mételytől ezen sportágat sikerül megszabadítani.

Fáradozásom sikertelen maradt.
A Szövetség öt éves fennállása óta három ízben vette el a nyertes egylettől a zöld asztalnál a bajnokságot és ítélte oda másnak. Két ízben a szabályok legalább fedték az ítéletet. Most azonban tisztán a Szövetség „Bajnoki labdarúgó-mérkőzések rendszabályai” 16. §-ának világos rendelkezése ellenére ítéltetett az oda másnak, ugy, hogy ilyképen az 1905. évi bajnok a Ferenczvárosi Torna-Club csapata lesz, melyet a közgyűlésen két képviselőjének leadott szavazata döntött javára – szerzett meg neki. Olyan Szövetségnek, amely a saját maga által hozott szabályokat sem tartja meg, főtitkára nem lehetek.

Másrészről pedig nincs kedvem egyéni tisztségemet magától a Szövetség Tanácsától inkorrektség miatt kebeléből eltávolított, - de egylete által ennek ellenére a közgyűlésre kiküldött obskurus egyéntől megczibáltatni. Ott, ahol ilyen ember ül, tanácskozásra is nem ülhetek. Midőn tisztségemről leköszönök és azt átadom másnak, nem mulasztom el, hogy szerkesztő urnak köszönetet ne mondjak azért az önzetlen támogatásért, amelyben részesített. Teljesen vissza azonban nem vonulok, hanem most már függetlenül az Önök táborában maradva, Önökkel együtt arra fogok törekedni, hogy ezen nemes sportág az arra nem kívánatos elemektől megtisztíttassék és a helyes, korrekt irányba terelhessék.

Kitűnő tisztelettel Németh Andor.