Madame Curie

Curie asszony neve külön fejezetet kér az emberi müvelődés történetében. Asszonyok, akiket az általános dogmák engedelmes és érzékeny szivü anyáknak, jőtékonykezü, szelid lelkü gyermekápolóknak, jóizlésü háziasszonyoknak teremtett a Teremtő, ezek az asszonyok most Curiené asszony személyében odállnak a tudomány kohója elé s a legnehezebb pörölyt veszik a kezükbe.

Nem azért, hogy a tolakodó törököt elüzzék Eger falai alól, hanem hogy az emberiségnek szellemi és anyagi fejlődését munkálják.

A párisi Sorbonne-egyetemen óriási közönség előtt történt meg az asszonyok föllépése a képző-tudomány műhelyében. Curiené asszonyt a természettudományok előadó termében százan és százan várták.

Egy csinos, bánatos arczu asszonyt vártak, aki a bemutatkozásnál majd hosszasan fog csevegni a nő hivatásáról a természettudományok körül és néhány ügyesen elejtett könny kiséretében fog megemlékezni férjéről. Érzelmes hangskálázást vártak és a férfihallgatóság nagyban készült a vigasztaló tapshoz.

Egy mellékajtócskán pedig ezalatt már besuhogott egyszerü fekete ruhában az uj tanárnő. Könnyedén meghajolt aközönsége előtt, asszisztensei ugyanoly zajtalanul elfoglalták mellette a helyüket és Curie asszony csöndesen beszélni kezdett:

- A villamosság a tizenkilenczedik század legfőbb vivmánya…

Tehát semmi frázis! A nagy Curie, a férja neve egy izben szereplelt az előadás alatt, amikor a rádiumról veszélt Curie asszony. Még ő sem tagadhatta, hogy a radioaktivitás „monsieur Curie” érdeme. Mikor előadását végezte, épp oly észrevétlenül, mint amikor belépett, - eltünt a laboratorium kis ajtaján.