Santor Dumont repülései

Santos Dumont első repülési kísérlete,bármily kecsegtető volt is elvi szempontból, magában véve még nem jelentett valami nagy eredményt. A készüléknek 1 méter magasra való felemelkedését csekély 7-8 méternyi úton csak jóakarattal lehetett „repülésnek” minősíteni, némi pessimismussal azt lehetett volna mondani, hogy csak egy „ugrás” volt.

Az újabb kísérletek azonban, az optimista felfogásnak adtak igazat. Santos Dumont október 23-án fényesen megnyerte az Archdeacon-dijat és a pessimistikus felfogást végleg elhallgattatta november 12-iki 220 méteres eredményével.

November 12-én voltaképpen két kisérletsorozat történt: egy délelőtt és egy délután. A bagatelli training-pálya környékét, a Bois de Boulogne-ban ezúttal már a reggeli órákban ellepték a kiváncsiak a kik neszét vették, hogy Santos-Dumont újabb kísérletekre készül.

9 óra tájban ő is megjelent és intézkedett, hogy az előre külött gépet szereljék fel és a motort inditsák meg. Amotor meginditása ugyanis kézi forgatással történik, nehogy inditószerkezetet kelljen magával vinnie.

Fél 10-re nyeregbe szállt s bárelőször 40, azután 60 méteren át egész könnyedén felemelkedett és mindkétszer jelentékenyebb zökkenés nélkül szállt le, átengedte a teret ellenfelének – vagy ha úgy tetszik: egy jó barátjának, Blériotnak s kijelentette, hogy délután fogja folytatni kisérleteit, a mire valószínűleg a szél erőssége miatt határozta el magát.

Délután 4 órakor, amikor Santos-Dumont újból megjelent, még nagyobb volt a kíváncsiak tömege. Első nekiszaladásra mindjárt 60 métert tett meg a levegőben, majd tovább gördülve a gyepen, mintegy 50 méter után újból felemelkedett és 4-5 méternyi magasságban lebegve 82 méter 20 cm-tert futott be 7 és fél másodpercz alatt, hivatalos mérések szerint.

Mivel már a térség végéhez ért, megfordittatta készülékét és most másodszor szél ellen szállt fel. Mint egy óriási ragadozó madár, mely egészen a föld felszinénél siklik tova, úgy suhantakerekein kiterjesztett szárnyaival a pompás gépezet,majd méltóságteljesen felemlkedett, fokozatosan egész 8 m magasságig s csak kétszázhúsz m-nyi lebegés után ért ismét földet.

A tömeg valósággal őrjöngött a lelkesedéstől. Archdeacon mély megindulással üdvözölte a modern hőst s hivatalosan tudtára adta, hogy az 1500 frankos nagydíjat is megnyerte.