|
Vaszary János a fiatal talentum
A fiatalok között régóta erőteljes talentum hírében áll Vaszary János. Éveken át számos festménynyel szerepelt tárlatainkon, a melyek minden egyoldaluságuk mellett figyelmet keltettek képességei iránt.
Valóban helyes dolog is a feltörekvő művész-egyéniségben csak a tehetséget nézni s érette gyengébb valőrrel szemléltetni a hibákat és tévedéseket, a melyek a tanulás, a keresés idejének termékei, vele együtt járnak.
Vaszary Jánosnál korán megnyilvánult tehetsége mellett is hosszúra nyúlik az iránykeresés ideje. Valamelyes peregrinus, nyughatatlan vonás van a művészi tanulmányainak rendjében is. Kezdte itt Budapesten Székely Bertalannál.
Pár év multán folytatta Münchenben, majd onnan is elszakadva Párisban. Aztán Olaszországban szed magába benyomásokat, természetieket és művészieket egyaránt, a nélkül, hogy fiatal lelke urrá tudna lenni a befogadott anyagon s szabadon foghatna hozzá a maga egyéniségének tiszta kifejtéséhez. A Nemzeti Szalonban, a hol most nyilt meg Vaszary János gyűjteményes kiállítása, több mint másfélszáz kép mutatja Vaszary Jánosnak ilyetén művészi pályáját. Régi és ujabb munkák, táj- és figurális képek, elég változatos sokaságban sorakoznak ott egymás mellett. Mutatják Vaszaryt, a fiatal festőt, a kit még érdekel a formális munka is, bár nem eléggé erős benne, hogy valóban bánni tudna a formával.
A formai feladatokban azután háttérbe szorul a színezés, az alkotás kolorisztikus része bágyadt. A miből manapság persze azt következtetik, hogy ennek a formai megoldásra való törekvés az oka. Józan észszal természetesen nincs oki összefüggés a két dolog között. A formális kompoziczió nem zárja ki a szinezésbeli jelességet, a kettő jól megfér egymás mellett, sőt egyik a másikát becsben és jelentőségben megnöveli, ha együtt jelentkezik. De a kettő művészi együttesének nehézségei, egyben a naturalisztikus festőirányzat eszméivel az egyik szélsőségből a másikba ragadják a művészeket. Vaszary, miután éveken át bágyadt és szinekkel, helyesebben mondva szűk és monoton szinskálával dolgozott, egyszerre rávetette magát a modern fényhatások, a természetmásoló színezés problemáira.
Tanulmányokul ezek a munkák, nagyobb részint több-kevesebb gonddal készült vázlatok, érdekesek. De a nagyközönség számára, gyengébbek kedvéért helyes lett volna az ilyen tanulmány jellegű képeket így is jelölni meg. No, de ez csak a rendezést illeti. A művész megcsinálja a maga munkáit és megy az utján: hasznát-kárt az utja irányának egyaránt maga látja. Vaszary tehát e fényhatástanulmányok során megalkotta az „Ádám és Évát”, a mely a „Szépművészeti Muzeum” tulajdona.
Megalkotott egész sor figurális képet: zsáner csoportokat, aratókat, parasztasszonyokat egészen a modern festői képlátás értelmében. Közbül egy-egy arczkép (köztük egy érdekes női arczkép kutyával) termett ecsetje alól, aztán nem valami erős akttanulmányok, tájképek, a melyekben tehetsége, az érdekes folthatások iránt való érzéke a legerőteljesebben nyilatkozik meg. Eddig jutott el Vaszary János pár év előttig. Akkor visszavonult, alig-alig jelentkezett a nyilvánosság előtt, utazgatott, kivált Spanyolországban, s most legujabb képeivel uj irányban mutatkozik be. Erősen kolorisztikus, a szin gazdagságára, erejére, szinte nyers tarkaságára törekvő ezekben a kisérleteiben, a melyek között egy-egy sikerült és teljesebb alkotás is akad.
Igy kivált „A madridi művészeti akadémia”, gróf Andrássy Gyula tulajdona, foltban és szinben érdekes és hatásos. A többi jórészt természeti tanulmány, s Vaszary ezirányu tehetségét is erőteljesen mutatja be. Kisérlet a kompoziczionális irányban, belemerűlés a monoton szinezésbe, szakitás a formával, zavaros foltfestés, majd áttérés a színes, életteljes hatásokra: ez a Vaszary pályájának menete.
Egy-egy irány külön-külön, egy mindenben megnyilatkozó erős tehetség próbálkozása a mesterségének feladatával, de még mindig keresése egy valami iránynak, a maga egyéni és művészi irányának, a melynek tünetei eddigi munkásságában is jelentkeznek, de a mely még nincs meg, a melyet csak erős küzdelemmel és következetességgel, minden irány, minden modor divatjából való szabadulással lehet elérni.
A Vaszary János kiállítása ebből a szempontból is érdekes s olyan fejlődési szakban mutatja a művészt, a mikor fölvetődik a kérdés neki magának és másoknak is: megleli-e igazi utját egy hivatott tehetség az irányok tömegében, vagy eltéved-e közöttük? S a kérdésre ma még nincsen határozott válasz. |