Nemzetiségi viták a parlamentben

A kereskedelmi költségvetésben szót kért Mániu Gyula nemzetiségi képviselő, de csak azért, hogy visszatérjen Polónyinak szombaton egy interpelláczióra adott válaszára és Návay alelnököt a szólásszabadság megsértésével vádolja, mert neki a szavazás után nem adta meg a szót. A Ház megengedte, hogy Mániu Polónyi beszédére visszatérjen, mire az tiltakozott az ellen az állítás ellen, hogy a nemzetiségi képviselőket a magyarok ellen való gyűlölet tartja össze, mert a nemzetiségek szeretik a magyarokat és azt a vádat, hogy az igazságszolgáltatást politikai czélokra használják föl, nem a mostani, hanem az – előző, a Fejérváry-kormányra értették.

A Ház meglepetve és gúnyos kételkedéssel hallotta mindazt, hogy a nemzetiségi képviselők szeretik a magyarokat, mind pedig a Vlád Aurél vádjának Fejérváryékra való átcsusztatását; mindenki megegyezett abban, hogy ez nem őszinte beszéd. Egyébként ma is elszólta magát Mániu, mert tizenegy román vármegyéről beszélt, azért, mert ezek lakosságának az abszolút vagy csak a viszonylagos többsége román ajkú. Megint nagy zaj és ellentmondás utasította vissza ezt a fölfogást és az elnök is figyelmeztette a szólót, hogy román vármegyék nincsenek, mikor pedig Mániu kegyesen kijelentette, hogy nem ragaszkodik ehhez a kifejezéshez, Justh elnök szeliden fölvilágosította arról, hogy egyebet nem is tehet, mert megvonja tőle a szót.

Návay Lajos alelnök kijelentette, hogy Mániut személyes kérdésben azért nem engedte szóhoz, mert Polónyi őt nem említette és nem ő volt az interpelláló. Wekerle is fölszólalt és keményen elverte a port Mániun, visszautasította a szólásszabadság korlátozásának a vádját (hiszen folyton a nemzetiségiek beszélnek a Házban!) és éles gúnynyal aposztrofálta azokat, akik olyan sértő és alaptalan vádakat vetnek ki a világba, a milyen a vád alá helyezés jogának eladása, az igazságszolgáltatásnak a politikai életbe való bevonása, de följajdulnak, ha kemény visszautasításban részesülnek. A ki – úgymond oly bárdolatlan kézzel nyúl mások politikai reputácziójához, az ne egy előkelő szalon kényeskedése szerint kivánja megitéltetni saját szereplését. Általános tetszés kisérte e szavakat, valamint azokat is, melyekkel Wekerle nem kért a Mániuék szeretetéből, csak kölcsönös politikai türelmet és tiszteletet követelt.”