Egy oly esztendőtől veszünk bucsut, amely mindvégig következetes maradt önmagához.
Beálltakor nem igért semmi jót, sőt a legrosszabb kilátások perspektiváját tárta elénk és tényleg nem is hozott semmi jót, sőt napról-napra sötétebb felhőket vont fel a szemhatáron.

Sem a világ, sem hazánk történelmében nem jegyezhet fel a história az 1907. évről mást, mint azt, hogy ez az év csaknem minden téren a rombolás esztendeje volt, mely számos, erősnek hitt alkotás alapjait rázkódtatta meg és tömérdek, már-már a megvalósulás küszöbére jutott szép reményt döntött sirba.

A véget ért év történetében mindazonáltal rendkívül sok tanulság rejlik a jövőre nézve és ezek a tanulságok abban a tételben összpontosíthatók, hogy az emberi bölcsesség és előrelátás rendkívül szűk határok közé van szorítva.

Azt hisszük, hogy alkotásaink sziklaszilárdak, hogy minden veszélylyel szemben vértezve vagyunk, de jön egy ugy nevezett rossz esztendő és a hátrányos körülmények véletlen találkozásán minden bölcsesség, minden előrelátás, a magasan állók hatalma, törvények ereje, szakférfiak tudása, küzdelem és kitartás hajótörést szenvednek.