Uj otthonok

Magyarország a legújabb időben is kénytelen volt telepítésekkel foglalkozni.
A török által elpusztított népesség birtokából óriási területek jutottak a kincstár kezére. Ezeket a területeket a pénzügyi kormány hol nagy és középbirtokoknak megfelelő tagokban, hol pedig egészen új községeket hozva létre, kisebb birtoktestekben földmívelő embereknek adta el.

Ez állami földeladások utján hatvanhárom község jött létre mint telepítvény, és pedig legnagyobb részt a telepítvényekről szóló 1873. évi XXII-ik törvényczikk szabványai között. A hivatalos szójárás ugyan ezeket az állami birtokokon alakult községeket is telepes községeknek nevezte, de létrejöttüket inkább egyszerű földeladásnak, mint modern értelemben vett telepítésnek kell mondanunk. 

A czéltudatos, az emberek egyéniségével és a szerepet játszó viszonyokkal számot vető modern telepítés hazánkban tulajdonképen az 1894. évi V. törvényczikkbe foglalt telepítési törvény végrehajtásával indult meg.

Ez a törvény nemcsak a föld vételárának méltányos meghatározására szorította úgy az államot, mint a magántelepítőt, hanem gondoskodott is, a telepeseknek az első esztendőben legalább, ne kellessen az állami, községi és egyházi terhekkel küszködniök, és hogy a telepesek gazdasági boldogulásához szükséges közintézmények megterhelésük nélkül létesüljenek. Végül, hogy a telepítés minden izében a kisgazdák viszonyainak figyelembe vételével vitessék keresztül.


Ugyanez a törvény hatmillió koronát bocsátott telepítési alapként a földmívelésügyi miniszter rendelkezésére. Szélesebb alapot adott azonban a telepítésnek a a földmívelési kormány az az intézkedése, hogy az ország déli részén Bácsbodrog, Temes, Torontál és Krassószörény vármegyék területén levő nagyobb birtokokat, erdőirtásokat és mezőgazdasági mívelésre alkalmas irtás alá kerülő erdőterületeket telepítési czélokra rendelte. 

A földmívelési kormánynak mindenütt gondja volt arra, hogy a meglevő községekben a hozzátelepítéssel a magyarság túlsulyát érvényre juttassa, az új községekben pedig magyar kulturális középpontokat alkosson.

Egyrészt az egyházi terhek könnyebb viselése, másrészt a kulturális suly érdekében lehetőleg egy valláson levő embereket telepített együvé. És bőségesen gondoskodott arról is, hogy elegendő földje legyen az egyháznak, iskolának, községnek és az egyházi, oskolai meg községi funkczionáriusoknak.

A telepesek mindenütt ingyen jutottak piacztérhez, vásártérhez, temetőhöz, faiskolához, epreskerthez, nemes füzfatelephez, anyaszőlőtelephez, vályogvető gödrökhöz és dögterekhez. A hol szükséges volt, a földmívelési kormány az utakat és utczákat is szabályozta, hidakkal és áteresztőkkel ellátta.

Gondoskodott a középületekről.
Eddig tizennégy iskolát épített harminczhét tanteremmel és huszonöt tanítói lakással, három községházat és ugyanannyi jegyzői lakot, két templomot és négy lelkészlakot a földmívelési kormány. Négy templom építéséhez pedig kilenczvenkétezerötszáz korona, három lelkészlakhoz harminczkétezernyolczszáz korona segítséggel és egy épület ajándékozásával, egy községháza és egy jegyzői lak építéséhez tizenötezer korona segítséggel járult. 

A birtokok vételárát a házzal együtt rendszerint ötven esztendő alatt négy százalékos kamattal fizetik meg a telepesek. 

Hogy az uj otthonok szépen haladnak a gazdasági megerősödés utján és jelentékenyen segítenek visszafoglalni a magyarság saját hazájában elvesztett terét, anyagilag az mutatja, hogy a telepesek eddig megfizették a tartozásaikat, erkölcsileg pedig az, hogy a telepes községek népe szépen gyarapodik, művelődik és mind nagyobb szolgálatokat tesz a magyar nemzeti állam teljes kiépítésével kapcsolatos nagy czéloknak.