Istentisztelet-szappannal

London fejlődése tudvalevőleg a City kizárólagos üzleti negyeddé tette, ugy, hogy a városrészben alig lakik ember és az ott fekvő templomok lelkészei üres padsorok előtt prédikálnak.

A St. Mary at Hill egyház lelkésze változtatni akart ezen az állapoton és elhatározta, hogy „atrakcziokkal” fog szerezni templomi közönséget.

Különben a szóban forgó egyháznál egy szekta féléről van szó, mely hasonlít az „Üdv hadseregé”-hez, amennyiben az egyház lelkésze a „ Church Army” megalapítója és a hivőket a következő hirdetéssel csábítja templomába:
- Szappan és bűn ; zene, énekkar , laterna magika.

Az istentisztelet előadással kezdődik. Egy nagy fehér vásznon különféle vetített képek jelennek meg a nagyvárosi élet mozgalmas világából: majd kinematográf előadások. Közben néhány vallásos tárgyu kép, miknek jelentőségét az orgona mellől magyarázza egy erőteljes férfihang.

Az egyes mutatványok közben felhangzik a fehérruhába öltözött férfiak karéneke, majd változatosság kedvéért zongorajáték, melyet a lelkész hegedűn kisér.

Az egyes egyházi énekek szövegei is a vászonra vetítve jelennek meg, amiket a hivők onnan olvasva énekelnek. Ezek után kezdődik a tulajdonképpeni istentisztelet ; a szent beszéd.

A lelkész a szószékre megy és kezében egy csomag sunlight-szappant, szent beszédet mond a szappantrösztről és a – lelki tisztaságról, közben egy-egy politikai viczczet ereszt meg, ugy, hogy a közönség hangos kaczajra fakad.

A lelkész eredeti vállalkozásának meg is van az eredménye: vasárnaponkint zsufolásig megtelik a templom, mely a kedélyes szórakozás legolcsóbb helyévé lett Londonban.