Lueger mint czéllövő

Lueger bécsi hívei örvendeznek, sőt még ennél is többet: boldogok. S ez örömnek és boldogságnak megvan a maga magyarázata.

Lueger nem vakult meg, nem, sőt kitűnően lát, akárcsak a bérczi sas, mely a mérhetetlen magasságból észreveszi a völgyben pihenő őzikét s pillanat alatt lecsap reája s karmai közé ragadva viszi, repül vele, oda, ahol senki sem látja.

Lueger betegségéről olyan hírek voltak elterjedve, melyek alapos aggodalmat okoztak a császárváros magyarfaló ezreinek, kik szívszorongva tekintettek Lueger lakásának ablakaira.

Hátha igaz, hátha meghal, ki lesz helyette? ki lesz az utód? aki oly fanatikusan gyűlöl majd mindent, ami magyar? A vészhírek eloszlottak: Lueger jobban lett, Lueger felépült, a nagy Lueger megmaradt továbbra is annak, a mi volt: magyarfalónak.

Az örömhírekbe azonban ujabb szomoru hangok vegyültek. Lueger felépül ugyan, de elveszti a látóképességét, vagyis sastekintete elhomályosul s mi lesz akkor? Ezek a hírek is tulzottak voltak és azért van nagy öröm Bécs városában.

Lueger egészséges, mint a makk, s ugy lát, mint a bérczi sas. Ezt hirdetik élőszóval, írásban és képben. Ezt igyekszik ő maga is bizonyítani. A minap ugyanis, mielőtt Tirolba utazott volna pihenésre, meglátogatta Bécs mellett egyik barátját, Perczer Tamás kerületi előljárót s annak villájában csakhamar bebizonyította, hogy milyen kitűnően lát.

Mint képünkön látható, egy kis czéllövési gyakorlatot rendeztek madárkákra, ártatlanul röpködő madárkákra, melyek közül Lueger néhányat eltalált s ezzel bebizonyította, hogy sastekintete nem veszítette el élességét s éppen oly éber szemmel ügyel Bécs városra, mint betegsége előtt.