Az osztrák kormány kiáltványa

A választások előtt álló Ausztria népéhez kormánya kiáltványnyal fordult. A kiáltvány foglalkozott mindenekelőtt azzal az új helyzettel, a melyet a választói reform a képviselőházban teremtett, továbbá a leendő népképviselők kötelességeivel. Rámutat a választások nagy fontosságra, s arra az irányra, a melyben a kormány a választásokat vezetni akarja.

A kiáltvány komoly hangon figyelmezteti Ausztriát a gazdasági jólét problémájának fontosságára, s a szocziális téren való teendőkre. A kiáltvány egyebek között ezeket tartalmazza: Immár az összes állampolgároknak egyenlő befolyásuk lesz az állam törvényhozására és a közügyekre. A politikai jogegyenlőség megszünteti az állam és a nép közötti különbséget, s a kettőt egybeforrasztja. Az egyenlő szavazati jog az államot a polgárok közös birtokává avatja s meg kell szűnnie a különbségnek állami- és népszükségletek között, a mely eddig annyi zavart okozott. Abban a mértékben, a melyben népügy lett az állami képviselet, kell kötelességeiket a nép képviselőinek teljesíteni. Különösen azt tartsák majd szem előtt a választók, hogy ma a gazdasági jólét és a szocziális gondoskodás képezik a politikának tulajdonképeni magvát.


Mind jobban és jobban kereskedelmi és gazdaság-politikai kérdésektől függ a népek egymáshoz való viszonya, mind inkábba gazdasági érdekpolitika nyomul előtérbe. A fejlődés mögött nem szabad visszamaradnunk. Ausztriának még sok természeti kincse vár kiaknázásra. Mezőgazdaságunk egy hatalmas vesenynyel szemben megszilárdulni akar. Egyre erősbödő iparunk részét követeli a világgazdasági fényes fellendüléséből. Ép ezért a jövendő Reichsrathnak egy egységes szellemben vezetett gazdasági- és szocziális politika alakulása képezi majd legfontosabb feladatát, s ez a feladat olyan férfiakat követel meg, a kik hévvel és tudással szolgálják. Férfiakat követel meg, a kik igazságosan és higgadtan gondolkodnak, a kik szeretik népüket egész lelkükkel s a nemzeti béke megteremtésére törekednek, mely hivatva lesz bőségesen megáldott hazánk összes erőit felszabadítani.

A választói reform világában is örvendetes módon tünedeztek a nemzeti ellentétek. Ezt az utat kell követni továbbra is. A kormány lehetőleg rövid idő mulva fogja kiirni a választásokat, mert tudja, hogy mily nagy jelentősége van a parlamenti tanácskozás folytonosságának. Addig is, míg az új birodalmi tanács összeül, törvényjavaslatokat fog kidolgozni, az általános jólét emelésére. Az új választói joggal Ausztria hatalmas fegyverhez jutott, a melylyel eredményes politikai munka végezhető. Ausztria politikai szeszélytől függ, hogy ezzel új kor virrad-e reá, hogy magasabb czélokhoz vezető útra lép-e. Nemcsak az egyén hanem a nép is saját szerencséjének kovácsa.