Magyar vezényszó és népoktatás

Ez alkalommal szóba került a magyar vezényszó ügye is.

- Mit akarnak az urak mindig azzal a magyar vezényszóval – mondották a magyar politikusnak – hiszen tizenhárom magyarországi ezredünkben a legénység nyolczvan százaléka nem érti meg a magyar vezényszót.
- Az új népiskolai reform majd egészen más helyzetet jelent: a nemzetiségek igen intenziven fognak tanulni magyarul.
- A gyermekek; a kikből csak tizenöt év mulva lesz katona.
- A haladás fokozatos lesz, az igaz, de mi sem kivánjuk a magyar vezényszót már holnapra, hanem megelégszünk fokozatos haladással is, ha csak tizenöt év múlva érjük is el azt, hogy minden magyar ezredben magyar legyen a vezényszó. De már most is vannak tiszta magyar ezredeink, ezekben meg lehetne kezdeni már most is a magyar vezényszó érvényesülését.
- Erről már lehet beszélni!

És ez volt e helyen az első szó, mely a magyar vezényszó ügyében nem volt elutasító. Nem sok, az igaz, de már valami. Legalább a mag, a melyből a magyar vezényszó kikel, már megvan, csak baj ne érje már most, hogy kikelhessen.